fbpx
Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője és a díjat átadó Karen Bro, az Ekstra Bladet főszerkesztője. Fotó: Németh Dániel, Magyar Narancs

Rangos nemzetközi díjat kapott a Magyar Narancs

A sajtószabadságért való bátor kiállásáért a Magyar Narancs kapta a dán Victor Prisen díjat.

A Magyar Narancs kapta idén a Victor Prisen díjat.

Az 1980-ban alapított díjat a történetében először ítélték egy közép-európai újságnak

A Victor Prisen díj Dániából származik, és azt minden évben olyan újság, újságíró vagy író kapja, aki bátran kiállt a sajtószabadságért.

Az Ekstra Bladet által alapított díj méltatásában kiemelték, hogy a Magyar Narancs félelmet nem ismerő leleplezéseivel immáron 30 éve szálka a mindenkori hatalom szemében.

„Ez alól a tavalyi év sem volt kivétel, mikor a sajtószabadság folyamatos rombolása ellenére sikerült a Magyar Narancsnak feltárnia politikusok és oligarchák korrupciós üzelmeit”.

A Narancs honlapja alapján az utcakövet formázó díjat Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője vette át Karen Brótól, az Ekstra Bladet főszerkesztőjétől Budapesten csütörtökön.

A díjat tavaly Sara Omar író kapta, aki bevándorló nők elleni visszaéléseket dolgozza fel munkájában, de korábban díjazták a terrortámadást elszenvedett Charlie Hebdo szerkesztőségét illetve a Facebook és a Google visszaélései ellen fellépő Espen Egil Hansen norvég újságírót is.

Ha valaki tud dánul, ide kattintva további részleteket is olvashat a díj kapcsán.

Borító: Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője és a díjat átadó Karen Bro, az Ekstra Bladet főszerkesztője. Fotó: Németh Dániel, Magyar Narancs
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások