Földes András (Index) és Neil Clarke

Indexes újságíró kapta a Fejlesztési Újságírói Díjat

A Minority Rights Group Europe által alapított, idén először átadott díjat megnyerő indexes Földes Andráson kívül több más újságírót is elismertek, ők különdíjjal térhettek haza.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Földes András, az Index újságírója nyerte a Minority Rights Group Europe által alapított, idén először átadott Fejlesztési Újságírói Díjat. Különdíjat kapott Neuberger Eszter, az Abcúg és Parászka Boróka, a 168 Óra újságírója, valamint Hajdú D. András fotóriporter.

A budapesti Három Holló kávézóban szerdán megtartott díjátadó ceremónián Neil Clarke, a Minority Rights Group Europe ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a szervezet a tavaly indult Media, Minorities, Migration programjának keretein belül alapította meg a Fejlesztési Újságírói Díjat, hogy jutalmazza a nemzetközi fejlesztés témájában kiemelkedően magas színvonalú anyagokat készítő újságírókat.

A díjat idén először adták át. Bármely olyan, magyarországi médiumban 2018. január 1. és 2019. május 1. között megjelent alkotással lehetett jelentkezni, amely a nemzetközi fejlesztés témakörével foglalkozik, ideértve többek között a nemzetközi emberi jogokat, különböző országokban a kisebbségek helyzetét, szegénységet, egyenlőtlenséget, társadalmi változásokat, nemzetközi gazdaságfejlesztési projekteket, méltányos kereskedelmet is.

Sokan pályáztak

A díjra összesen 62 pályázat érkezett, ezeket három tagú zsűri bírálta el, amelynek tagjai Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője, Móricz Ilona, a Független Médiaközpont kuratóriumának tagja és Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Központ vezetője voltak.

A zsűri részéről elhangzott, hogy a témák sajátosságából kifolyólag a cikkek, videók új perspektívába helyeztek bizonyos történeteket. Mivel a társadalomnak azokat a mélységeit, amelyeket ezek az alkotások feldolgoztak, sokszor nem látjuk, ezért, ahogy Polyák Gábor fogalmazott, „elképesztően fontosak ezek az anyagok”, és nagyon bíznak abban, hogy sok emberhez eljutnak.

Polyák Gábor kiemelte, hogy a zsűritagoknak az összes sztori elolvasása, megnézése után meg kellett állniuk, mert volt miről beszélgetniük. Arról is beszélt, hogy újságírói szempontból nagyon nehéz ilyen témákkal foglalkozni, ráadásul az újságírás egyre inkább asztali munkává vált, kevesen mennek terepre.

A pályázatok 40 százaléka videós volt

Móricz Ilona azt emelte ki, hogy a beadott pályázatok túlnyomó többsége nagyon magas színvonalú volt, és külön örült annak, hogy az anyagok körülbelül 40 százaléka videós volt, hiszen ez fontos előrelépést jelent az újságírói eszközhasználat terén. Neki ezzel kapcsolatban volt némi hiányérzete, több esetben változatosabb újságírói eszközök használatát is el tudta volna képzelni.

Dudás Gergely szerint nem csak közhely, hogy nehéz dolga volt a zsűrinek, de ő is kiemelte, hogy az ilyen témákkal foglalkozó újságíróknak is nehéz dolga van, hiszen sem az általános médiakörnyezet, sem a szerkesztőségek klímája nem kedvez nekik. A felelősséget ráadásul nem csak a média tolja el magától, hanem sokszor a fogyasztók is, így gyakran a partvonalra szorulnak az ilyen témák.

Éppen ezért, a zsűritagok nagyon örültek annak, hogy olyan magazinosabb jellegű tartalmakra fókuszáló médiumokban is megjelennek ilyen tartalmak, mint például a Nők Lapja, a Glamour vagy az RTL Klub. Külön kiemelték az Abcúg szerkesztőségét, amely viszont kifejezetten az ilyen témákra, szocioriportokra fókuszál.

Földes András öt videóriporttal nevezett

A fődíjat Földes András, az Index újságírója nyerte, aki összesen öt, Kenyában, Líbiában és Bécsben készült videóriporttal nevezett. (Ezek elérhetők itt: 1 2 3 4 5)

Az értékelés szerint Földes egész munkássága kiemelkedő, nagyon széles újságírói eszköztárat használ, ráadásul úgy, hogy azok az egyes témák mélyebb megértését jól segítik elő. Jó arányérzékkel készítette a pályázatra beadott anyagait, amelyek lekötik a néző figyelmét és átélhetővé teszik az egyes történeteket. A zsűri kiemelte, hogy bár Földes András a terepen gyakran egyedül dolgozik, a magas színvonal eléréséhez a vágók, szerkesztők munkájára is szükség van.

„Nagyon örülök a díjnak, de még jobban örülök annak, hogy vannak ilyen programok, amelyek egy ilyen nehéz médiakörnyezetben is jelzik az újságíróknak, hogy érdemes ilyen rázós témákkal foglalkozni” –  mondta Földes András a díj átvétele után.

Hajdú D. András képriportért kapta az elismerést

Hajdú D. András fotóriporter egy saját, a National Geographicban megjelent képriporttal pályázott, valamint több írott riportban is megjelentek a fotói. Az értékelés szerint az ő fotói főszerepet játszanak a történetekben, sok plusz információt adnak a szövegen túl is.

Bulgáriai romákról szóló riportért kapott díjat Neuberger Eszter

Neuberger Eszter, az Abcúg újságírója három anyaggal is pályázott, amelyek közül mindhárom nagyon magas színvonalú volt a zsűri értékelése szerint, de legkiemelkedőbbnek a bulgáriai romákról szóló riportját találták (a fotókat Hajdú D. András készítette), mondván, „pozitív történet ritkán ilyen erős, mint ez”.

A rohingyákról szóló riportért kapott díjat Parászka Boróka

Parászka Boróka a 168 Órában megjelent, rohingyákról szóló riportját a zsűri megrázó, nagyszerű munkának nevezte, amely hátteret is adott a történtekről. Átgondolt, alapos, érdekfeszítő írásnak találták, amely „egy rettenetes történelmi eseményt dokumentált magas színvonalon”.

Az idén 50 éves Minority Rights Group International nemzetközi emberi jogi szervezet az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek és az őslakos közösségek jogainak biztosításáért dolgozik. Több mint 50 országban, több mint 150 partnerrel dolgoznak együtt. A Minority Rights Group Europe budapesti központtal működik.

Kiemelt kép: Földes András (Index) és Neil Clarke (Minority Rights Group)

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Whiteboy a Sláger FM új műsorának, a Sláger DJ-nek a buliján

A Sláger FM DJ nagyágyúkkal erősít

Sztár lemezlovasokat fűzött be a Sláger FM az új műsorához, a Sláger DJ-hez. Úgy tűnik, a Sláger FM magához szippantaná a Médiatanács által elnémított Music FM egykori hallgatóit is.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!