
Felújított laptop vagy új laptop? (x)
Egy felújított laptop vagy egy új készülék beszerzésével járhatunk-e jobban? Egyáltalán mit kell az alatt érteni, hogy a kiszemelt készülék úgynevezett felújításon esik át? Hogyan
Egy felújított laptop vagy egy új készülék beszerzésével járhatunk-e jobban? Egyáltalán mit kell az alatt érteni, hogy a kiszemelt készülék úgynevezett felújításon esik át? Hogyan
A program a két hivatalos bibliafordítás, a napi igemagyarázat, a hitvallások és a hírek mellett ezentúl az új Református Énekeskönyvet is tartalmazza.
Az MSZP jogértelmezése szerint a nemzeti vagyonról szóló törvény előírja, hogy az állami szerződéseket magyarul kell kötni, a magyar jog alapján, hogy vita esetén magyar bíróság járhasson el, ezért a Vodafone Magyarország felvásárlásával kapcsolatos szerződés semmis. A legfőbb ügyész másképp látja.
A díjnyertes applikációt fejlesztő cég magára hagyja az appot.
Lényegében kétszereplőssé vált a mobilszolgáltatók piaca, és abból az egyik szereplő az állam.
A DIGI Mobil eddigi ügyfelei a Vodafone mobilhálózatára kerülnek át. A DIGI nyomott árú tarifái az év végéig megmaradnak a változás után is, megszűnik viszont a VoWiFI szolgáltatás.
A célba vett felhasználónak még csak kattintania sem kell semmire ahhoz, hogy az eszközére a kémprogram települjön.
A párt többek között ezt is szorgalmazza országgyűlési határozati javaslatában, amelyről Kanász-Nagy Máté beszélt.
Mark Dreyfus főügyész felhatalmazta hivatalvezetőjét, hogy kötelező érvényű utasítást adjon ki a közösségi alkalmazás betiltására az összes kormányzati szerv és ügynökség által használt eszközön.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.