
Szintet lépett a cenzúra a Facebook orosz hasonmásán az Ukrajna elleni invázió óta
Egy nemzetközi vizsgálat szerint a legnagyobb orosz közösségi oldal, a VKontakte egyre nagyobb számban törli a Kremlnek nem tetsző tartalmakat.

Egy nemzetközi vizsgálat szerint a legnagyobb orosz közösségi oldal, a VKontakte egyre nagyobb számban törli a Kremlnek nem tetsző tartalmakat.

Tizenkét hírszervezet-konzorcium részesült az összesen 14 millió euró összegű, határokon átnyúló projekteknek szánt uniós támogatásból, amelynek célja a hírmédia-ágazat megerősítése az elkövetkező két évben – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság. A Media1 két magyar szerkesztőséget, a 444 és az Átlátszó Erdély nevét is megtalálta az uniós támogatást elnyert nemzetközi konzorciumok tagjait bogarászva, majd hírünk megjelenése után egy olvasónk talált még egy magyar győztest is a konzorciumok tagjai között, a szombathelyi Nyugat Médiát. Emellett kiderült, hogy a vajdasági Szabad Magyar Szó kiadóját is támogatja az EU.

Angol futballszurkolók 2016-os felvételéről állította azt a HírTV hétfőn, hogy azon a Krímbe vezető híd hétfői megtámadását ünneplő ukránok látszanak.

A Reuters magyarországi képviselője szerint a Kormányzati Tájékoztatási Központ tőlük sem kért engedélyt arra, hogy a sajtófotót hirdetésekben használja fel.

Cáfolta és álhírnek nevezte az Európai Bizottság, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bármilyen javaslatot tett volna a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, ahogy azt az Index, majd ennek nyomán néhány másik médium állította. Az Európai Bizottság mellett a MOL egyik névtelenséget kérő munkatársa és a Bizottság elnökének sajtóirodája is cáfolta a portál által közölteket.

Elhangzik – kivágják – feltöltik – észreveszi valaki – törlik – feltöltik ismét.

Rod Dreher a rovat megszűnésével párhuzamosan bejelentette, hogy a „kulturális háborút” a fizetős hírleveIe útján folytatja.

A kormánypárti kiadványon minden nap több rendkívüli dolog is történik.

„Ez a bomba az egyetlen katonai segítség, amit Ukrajna Magyarországtól kapott.”

Egy, a magyar miniszterelnökkel folytatott sajtóbeszélgetésen résztvevő német újságíró megírta, hogy elhangzottak-e a miniszterelnöktől az Ukrajnát minősítgető, a határszomszédunkat sértő mondatok.