szja

A Telex.hu árbevétel növekedése 2024-ről 2025-re

A Telex és az alapítványa több mint 2,2 milliárd forintos bevételt ért el

2,212 milliárd forint bevétel folyt be a Telexet működtető részvénytársaságba 2025-ben, míg a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány további 76,1 millió forint bevételt ért el – derül ki a két szervezet nyilvános pénzügyi beszámolóiból. A Telex.hu Zrt. összes bevétele 23,1 százalékkal nőtt egy év alatt, a cég és az alapítvány együttes bevétele pedig meghaladta a 2,28 milliárd forintot. Mutatjuk a részleteket.

Az Index.hu szerkesztősége

Tisza Párt vs Index: Fellebbez a lap, miután a bíróság Magyar Péteréknek adott igazat a megismételt elsőfokú eljárásban

Magyar Péter és a Tisza Párt hétfőn bejelentette, hogy a megismételt elsőfokú eljárásban helyreigazításra kötelezte az Indexet a Fővárosi Törvényszék az ellenzéki párt állítólagos adóemelési terveivel kapcsolatban közölt cikk valótlan állítása miatt. Az Index úgy reagált, fellebbezéssel élnek, mivel szerintük a bíróság nem járt el következetesen és jogsértő ítéletet hozott.

Itt a Fidesz brutális törvénye, ami putyini módszerekkel kivégezné a kormánykritikus médiumokat és a civileket

A Fidesz új törvényjavaslata listázná a külföldről támogatott szervezeteket, brutális bírságot szabna ki rájuk, és vezetőiket vagyonnyilatkozatra kötelezné – sőt akár házkutatást, számítógépek átvizsgálását is lehetővé tenne. A Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője által éjszaka benyújtott törvénytervezet súlyosan fenyegeti a civileket és a független sajtót, a sajtószabadság maradékának felszámolását jelentené, Vlagyimir Putyintól kölcsönzött orosz módszerekkel. Egy ismert újságíró, Munk Veronika és Tompos Márton, a Momentum elnöke szerint is arról van szó: kivégzik a sajtószabadságot. Tompos szerint a szabad választások is veszélybe kerülnek.

hirtv

Újabb durva médiamanipuláció a HírTV-n

Egy 23 éves dolgozó fiatalként mutatta be Velkovics Vilmos műsorvezető a kormány egyik intézkedését méltató interjúalanyt, elhallgatva, hogy az illető a Fidelitas egyik vezető politikusa. Ő volt egyébként, aki pár éve lefestette a HírTV akkori tulajdonosának, Simicska Lajosnak az Orbán Viktort bíráló mondatát egy közterületi plakáthelyen.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások