Rogán Antal

Balásy Gyula, a New Land Media Kft. és a Lounge-csoport tulajdonos-cégvezetője

Balásy Gyula cégei árat emelnek, pedig Magyar Péter szerint már eddig is túlárazva dolgoztak

Rogán Antal márciusban 17,6 százalékos áremelést engedélyezett a propagandaminisztérium fő beszállítóinak, azaz Balásy Gyula cégeinek. Mint emlékezetes, Magyar Péter éppen e cégeket vádolta meg közéleti színre lépésekor azzal, hogy eleve túlárazzák a kampányaikat. Két hete pedig arról számoltunk be, hogy már a rendőrség is nyomoz a szóban forgó állami kommunikációs szerződések ügyében.

Szájer József Varga Judit és Novák Katalin társaságában.

Miután Varga Juditot több mint 12 ezren kinevették, ő inkább letiltotta a kommenteket

A volt igazságügyi miniszter, aki a kegyelmi botrányban való szerepe után után távozott a közéletből, úgy tűnik, inkább nem szeretné látni az emberek véleményét arról a mai friss posztjáról, amelyben Magyar Pétert bántalmazással vádolta meg pont akkor, amikor Magyar közzétett egy hangfelvételt, amelyen a volt miniszter Rogán Antalról és Gulyás Gergelyről súlyos dolgokat állított.

Gulyás Gergely miniszter a karácsonyfájával.

Így reagált Gulyás Gergely a Magyar Péter által publikált leleplező hangfelvételre

Varga Judit volt igazságügyi miniszter után megszólalt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is a Magyar Péter által közzétett hangfelvétellel kapcsolatban, amelyen az hallható, amint Varga Judit volt igazságügyi miniszter 2023 januárjában arról beszélt Magyar Péternek, hogy Rogán Antal kihúzatta magát a Völner-Schadl-ügy ügyészségi dokumentumaiból, Gulyás Gergely pedig tudott bizonyos dolgokról.

Varga Judit igazságügyi miniszter.

Azonnal reagált Varga Judit a leleplező hangfelvételre

Varga Judit volt igazságügyi miniszter, a Fidesz volt politikusa azt állítja, hogy csak férje, Magyar Péter elvárásának akart megfelelni, amikor azt mondta a most nyilvánossá vált leleplező hangfelvételen, hogy Rogán Antal kihúzatta magát a Völner-Schadl-ügy aktáiból.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások