
Szöllősi György és Breuer Péter szervezetei is rajta vannak Rogán Antal támogatási listáján
A miniszterelnök kedvenc sportújságírójának és a Heti TV főszerkesztőjének a szervezete is közpénzt kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától.

A miniszterelnök kedvenc sportújságírójának és a Heti TV főszerkesztőjének a szervezete is közpénzt kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától.

A NER-es kézbe került könyvesbolthálózat, a Libri a Cafe Frei helyett egy közpénzzel bőven kitömött NER-kávézóláncot, a Roger Scruton brit konzervatív filozófus nevét viselő vendéglátóipari egységet fogadta be két üzletében, ahol máris megjelentek fideszes politikusok beszélgetni. Eltérően emlékszik a történtekre a Libri és a Frei Tamás egykori tévés nevét viselő kávézólánc.

A Media1 kiderítette, hogy az RTL-t tulajdonló Bertelsmann Csoport mindkét Falcon EX2000 típusú privát jetje megfordult mostanában Budapesten, a ferihegyi, magánrepülőgépeket fogadó terminálon, az is előfordult, hogy napon belül többször, sőt az egyik magángép épp egy hete jött a magyar fővárosba. Lapunk e-mailben kereste meg a Bertelsmann Csoportot, az RTL Csoportot és az RTL Magyarországot, valamint Thomas Rabét, a Bertelsmann csoport vezérigazgatóját, hogy megtudjuk az utazások célját és egyúttal újabb kérdéseket tettünk fel az RTL Leaks ügyben is.

Lapunk birtokába került több e-mail, amelyeket Nagy Ádám, Rogán Antal fideszes propagandaminiszter kabinetfőnöke és egyben egyik legfőbb bizalmi embere küldött az RTL vezetőségének: az egyiket például tegeződve Vidus Gabriellának, az RTL Magyarország vezérigazgatójának. Rogán bizalmi embere többször annak az Andreas Rudasnak is küldött leveleket, aki az RTL Csoport regionális igazgatójaként Magyarországért is felelt, és egy időben átmenetileg vezérigazgatója is volt a magyar RTL-nek. A kabinetfőnök a reklámadó-törvény módosításának eltérő tervezeteit is elküldte, jelezve, hogy mely változat elfogadása várható, és jelezte, hogy várják az RTL észrevételeit.

Videó is készült arról, hogy az Indexet biztonsági őrökkel kikísérték a szervezők Magyar Péter és a Tisza Párt a Margit-szigeten megtartott nyilvános, tehát bárki által látogatható rendezvényéről, a Tisza Piknikről a nemzeti ünnepen. Magyar Péter ezt követően nevető fejeket használva ismét megjelent az Index Facebook-oldalán.

Tarjányi Péter író, biztonságpolitikai szakértő, aki 2006 óta rendszeresen szerepel az ATV-n, és jelenleg is az Ostrom című háborús műsor készítője, azt nyilatkozta a Media1-nek, hogy Schiffer András, az ÖT című vitaműsor állandó szereplője nem járt el korrekten, amikor a vitaműsor augusztus végi premierjének elhalasztását úgy kommunikálta csütörtökön, mintha annak megszűnéséről is döntés született volna, méghozzá Rogán Antal kérésére. Valójában teljesen másról van szó, Schiffer pedig nem korrekt a csatornával.

A kormányközeli Mandiner egy nevét nem vállaló szerzője azzal vádolja az ATV Egyenes beszéd című műsorát, hogy azért nem tettek fel bizonyos kínos kérdéseket Magyar Péternek szerdán, hogy az ezután újra bejárjon hozzájuk. Több olyan kérdést is felsorolt a lap példaként, amelyeket szerintük fel kellett volna tenni. A lap szerint a Tisza Párt elnöke „saját kampányműsorává változtatta az Egyenes Beszédet.”

Az ÖT egyik állandó szereplője temetni kezdte az ATV egyik közéleti vitaműsorát a közösségi médiában egy nappal azután, hogy lapunk megírta, nem indul el augusztus 26-án a beharangozott időpontban annak új évada és arra legkorábban októberben kerülhet sor. Schiffer azonban ennél is többet állít: azt, hogy meg is szűnik a műsor és #jólfizetatóni. Lapunk információi szerint egyébként nincs még döntés a műsor jövőjéről, így annak megszűnéséről.

Megszerezte a DK a vonatkozó szerződést.

Nagy Ádám két éven át próbálta több jogi fórumon is bebizonyítani, hogy a 24.hu cikkéből beazonosíthatóvá vált a lakhelye, ami szerinte elfogadhatatlan. Nem járt sikerrel. A hatóságok egyébként a portál 5 munkatársát is kihallgatták.