Orbán Viktor

Elviszik a rendőrök Simor Dániel újságírót, a Telex munkatársát

Nemzetközi figyelmeztetést adott ki a CPJ: A Telex újságírói elleni rendőrségi eljárás megfélemlítő jellegű támadás a sajtószabadság ellen!

A Committee to Protect Journalists (CPJ) nevű nemzetközi újságírói szervezet élesen bírálta a magyar hatóságokat, amiért szabálysértési eljárást indítottak a Telex két újságírója ellen, akiket a múlt héten a fóti filmstúdió parkolójában eljárás alá vontak, miközben Orbán Viktor miniszterelnököt szerették volna kérdezni. A nemzetközi szervezet szerint elfogadhatatlan, hogy a rendőrséget újságírók elleni megfélemlítésre használják Magyarországon.

Digitális könyvégetés, adatok törlése - ifj. Orbán Győző, Havasi Bertalan és Orbán Viktor

Megint elérhetetlenné vált az interjú, amelyben ifj. Orbán Győző, a kegyelmet kapott K. Endre, Böjte Csaba és V. János neve együtt szerepelt a Gyermekvédelem honlapján

Lapunk észrevette, hogy megint elérhetetlenné tették a „Ha a földhöz vágnak, újra fel kell állni” című elhíresült interjút a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapján. Ez idén februárban, épp a bicskei kegyelmi botrány kirobbanása után is előfordult már, majd zavaros közleményben magyarázta a Gyermekvédelem és a Belügyminisztérium a történteket. Akkor végül cikkünk hatására visszatették a beszélgetést, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök öccse, ifj. Orbán Győző, valamint Böjte Csaba és a bicskei kegyelmi botrányból ismert Kónya Endre (K. Endre) és Vásárhelyi János (V. János) neve együtt szerepelt. A „digitális könyvégetést”, azaz a tartalom eltávolítását az SZGYF weblapjának megújításával magyarázták, de a magyarázat nagyon furcsa, hiszen egy weblapmegújításnak nem szükségszerűen kell régi tartalmak törlésével együtt járnia, pláne nem közvetlenül azután, hogy a miniszterelnök öccsével kapcsolatban újságírói kérdést kap Havasi Bertalan, a miniszterelnök szóvivője.

Vidus Gabriella, Nagy Ádám és Rogán Antal egy Magyarország jobban teljesít reklámszpottal a háttérben (montázs)

Nem cáfolja a Miniszterelnöki Kabinetiroda az RTL-vezér és Rogán kabinetfőnöke közti találkozókat

Több informátor szerint a „Karmelita”, azaz a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda a háttérben kapcsolatot tart az RTL vezetésével, ami a Vidus Gabriella vezérigazgató és Rogán Antal bizalmi embere, a Völner-Schadl ügyből is ismert Nagy Ádám közötti tegeződős e-mailezések mellett a vezérigazgatóval való személyes találkozásokból is áll. Megkérdeztük az RTL-t és a Miniszterelnöki Kabinetirodát a közöttük lévő kapcsolattartás gyakoriságáról és témájáról. Rogánék hivatala beszédeset válaszolt.

Az RTL új székházának egyik szeglete

Negyedszer is nyert az RTL Orbán Viktor ellen, de a kormányfő ügyvédje szerint Orbán várhatóan a Kúriához fordul

A Fővárosi Ítélőtábla a mai napon elbírálta Orbán Viktor miniszterelnök az RTL.hu Szerkesztősége ellen indított második sajtóperét is másodfokon. A miniszterelnök megint vesztett, de az őt képviselő Biczi és Turi Ügyvédi Iroda ügyvédje azt mondta a folyosón a Media1 érdeklődésére, hogy nagy valószínűséggel ebben az ügyben is a Kúrához fordulnak, ahol tegnap a Pécsi Stop ellen Orbán Viktor számára kedvezően fordítottak.

Orbán Viktor miniszterelnök egyik fotója a Facebookon

Orbán Viktor másodjára is pert vesztett a Magyar Narancs ellen

Másodfokon is úgy ítélte meg a bíróság, hogy a Magyar Narancs jogszerűen adott hírt a Spar vezérigazgatójának, Hans Reischnek egy osztrák szaklapban közölt nyilatkozatáról Orbán Viktor oligarcháival kapcsolatban. A Media1 helyszíni tudósítása a Fekete Sas utcából, a Fővárosi Ítélőtábláról.

Tiborcz István és Orbán Viktor

Orbán Viktor hatalmas fordulattal pert nyert a Kúrián a Pécsi Stop ellen – ellehetetlenülhet a teljes magyar sajtó működése a drákói ítélet következtében

Orbán Viktor számára rendkívül kedvező módon megsemmisítette az első és másodfokú bíróság ítéleteit a Kúria annak a sajtópernek a felülvizsgálati tárgyalásán, amelyet a miniszterelnök indított a Pécsi Stop című lap ellen, amiért a médium szemlézte a Spar vezérigazgatójának egy osztrák lapban megjelent nyilatkozatát. Az ítélet következtében veszélybe kerül a magyar sajtó szabad működése, ezért a lap az Alkotmánybírósághoz, szükség esetén pedig a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordul.

Orbán Viktor táblagéppel.

Az RTL újra pert nyert Orbán Viktor miniszterelnök ellen

Furcsa körülmények között kellett kiderítenie lapunknak, hogy az RTL.hu Szerkesztőségének adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla ma, csütörtökön az Orbán Viktor által indított sajtóper másodfokú ítélethirdetésén.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások