
Háromból egy már megvan: kihallgatták a Media1 egyik fenyegetőjét
A rendőrség megalapozott gyanú alapján hallgatta ki a jászsági Sz. L.-t, aki a gyanú szerint egyike volt azoknak, akik fenyegető üzeneteket küldtek a Media1-nek egy évvel ezelőtt.
A rendőrség megalapozott gyanú alapján hallgatta ki a jászsági Sz. L.-t, aki a gyanú szerint egyike volt azoknak, akik fenyegető üzeneteket küldtek a Media1-nek egy évvel ezelőtt.
Már kétszer is megpróbálta ejteni a BRFK a vezető médiaipari szakportál, a Media1 főszerkesztőjének címzett életveszélyes fenyegetések ügyét. A rendőrség arra hivatkozott, hogy nem történt bűncselekmény, az ügyészség viszont másodszor sem fogadta el ezt – így folytatni kell a nyomozást a tavaly nyáron történtek miatt.
Körözést adott ki az orosz belügyminisztérium Tyihon Dzjadko, az ellenzéki Dozsgy tévécsatorna főszerkesztője és médiamenedzsere ellen. Az Interfax orosz hírügynökség szerdán arról számolt be, hogy a körözést a minisztérium megfelelő adatbázisában tették közzé.
A Media1 érdeklődésére elárulta a rendőrség, hogy áll a szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt tavaly nyáron indult nyomozás az RTL+ Való Világ 12 című műsorában a nézők szeme láttára, VV Dzsigeri és VV Giada között történtek ügyében. Nos: sehogy, a BRFK ugyanis közölte, hogy megszüntette a nyomozást.
A Tisza Párt elnöke a kommunista Szabad Néphez hasonlította az Indexet a lap mai, csütörtöki cikke miatt, amelyben a politikust tőzsdei bűncselekmény elkövetésével, bennfentes kereskedelem elkövetésével vádolta meg a szerző. Magyar Péter jelezte, büntetőfeljelentést tesz, valamint sajtó-helyreigazítási pert is indít. A bennfentes kereskedelem témája néhány napja a Gulyás Márton nevével fémjelzett Partizánban is előjött már, amire a politikus akkor rendkívül ingerülten reagált és tagadta annak elkövetését. Mindenesetre az Index szerint a Nemzeti Nyomozó Irodán ma Vogel Evelint meghallgatták.
Gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy 27 éves budapesti férfit abban az ügyben, amelyben Ábrahám Róbert október 21-én azzal vádolta meg az RTL Reggeli című műsorának volt műsorvezetőjét, Lakatos Márk stylistot (49), hogy évekkel korábban súlyos szexuális bűncselekményt követett el egy kiskorú állami gondozott fiú ellen. Az ügyben emberkereskedelem gyanújával zajlik a nyomozás.
Egy 14 éves fiú ellen elkövetett szexuális visszaélésért ítélte el a melbourne-i bíróság Greg Stevenst, nem sokkal azt megelőzően, hogy Stevens a Barátok közt stábjának, majd később a Szeress most! című sorozatnak vezető írója lett. Kalamár Tamást, a sorozatok egykori producerét és az RTL-t is megkérdeztük az ügyről, de míg a producer válaszolt, a médiavállalatnál a hallgatást választották.
A DK még 2022-ben tett feljelentést „Kopasz oszt” és az Aktuális Média Kft. ügyében.
A nyomozás folyamatban van, de még egyetlen gyanúsítottat sem hallgattak ki a kormányzati kampányokat legyártó Balásy Gyula cégeitől befogadott számlák miatt hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt indult ügyben.
Pavel Durovnak politikai súlya is van, de úgy tűnik, nem emiatt tartóztatták le.