nyilatkozat

ATV Híradó

A Blikk szerint az ATV húzatta ki velük Gajdos Tamás 2 mondatos nyilatkozatának felét

A bulvárlap szerint túlzó átírásnak nevezni azt, hogy a Gajdos Tamásnak tulajdonított két mondatból álló nyilatkozat egyik felét utólag és a változtatás tényének feltüntetése nélkül kivették a cikkükből. Csakhogy épp az állítólagos nyilatkozat legerősebb, érdemi része tűnt el meglehetősen furcsa körülmények között. A Blikk szerint az ATV kérte a változtatást.

Gajdos Tamás, az ATV műsorvezetője a Televíziós Újságírók Díja Gálán korábban

Átírta a Blikk a Gajdos Tamásnak tulajdonított, az ATV Híradó lekésésével kapcsolatos nyilatkozatot

A Blikk először még azt írta, hogy az ATV Híradó műsorvezetője azt nyilatkozta nekik, nem érti, miért probléma az, hogy lekéste az ATV Híradót, amit neki kellett vezetnie. Később a bulvárlap, egyelőre tisztázatlan okok miatt, a változtatás feltüntetése nélkül valamiért módosított a lap cikke szerint Gajdos Tamástól idézett nyilatkozaton.

Orbán Viktor táblagéppel.

Orbán Viktor fogadta a Telekom vezérét: eltörli a kormány 2025-től a távközlési különadót, jön a gigabites internetkánaán és a 99%-os 5G

Orbán Viktor miniszterelnök, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Telekom és a Deutsche Telekom vezérigazgatóival találkozott a Karmelita kolostorban pénteken, ahol közös nyilatkozatot írt alá a kormány és a Magyar Telekom, melyben megerősítették, hogy folytatják hosszútávú együttműködésüket.

börtön, rács

Nem folytatódhat a megszakított Portik-interjú, az Átlátszó jogi lépésekre készül a BVOP-s cenzúra ellen, az újságíró szerint szürreális, ami történt

A napokban még technikai okokkal magyarázták az oknyomozó portál munkatársának, hogy a börtön félbeszakította a beszélgetés kellős közepén az Átlátszó amúgy kifogástalan kép- és hangminőségben, engedéllyel zajló online videóinterjúját Portik Tamással. Azóta a lap újra engedélyt kért a folytatásra, de kiderült, hogy ezt sem biztosítják számára és magyarázat sincs erre. Ráadásul a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium nem akarja kivizsgálni az esetet. A portál azt tervezi, hogy jogi lépéseket tesz a sajtószabadság megsértése miatt. Újságírójuk a Media1-nek azt mondta, mostanáig nem volt akadálya annak, hogy akár sorozatgyilkosokkal és más súlyos bűncselekményekért elítélt fogvatartottakkal is beszélgethessen a sajtó, sőt Portik Tamással egyszer már az Átlátszó is interjúzhatott néhány éve.

cenzúrázva, censored, cenzúra

Kicenzúrázta az Index Mécs Anna nyilatkozatának egyik fontos félmondatát – balhé kellett hozzá, hogy visszategyék a kivágott részt

Mécs Anna ragaszkodott hozzá, hogy az Indexnek tett nyilatkozatának egyik fontos félmondata is szerepeljen tőle, meg is ígérték neki, hogy így lesz, végül mégis úgy idézték szavait, hogy az adott mondatrészt kivágták a megjelenéskor. Mécs ezt többször szóvátette a lapnál, majd nyilvános bejegyzést is szentelt az ügynek.

Zajlik az élő adás az MTVA gyártóbázisán egy vezérlőben

Berágott az MTVA az RTL-re, amiért az M4 Sporttól az RTL-hez kerülnek a Bajnokok Ligája A típusú közvetítési jogai

Az állami médiavállalat dühös hangú közleményben erősítette meg a Media1.hu csütörtöki, tegnapi cikkének azon állítását, mely szerint alulmaradt az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) az UEFA Bajnokok Ligája (BL)-meccsek A típusú közvetítési jogáért folytatott liciten, és az RTL Magyarország adott kedvezőbb ajánlatot az UEFA-nak, aminek köszönhetően a kereskedelmi televízióhoz kerülnek a legrangosabb focijog közvetítési jogai 2024 őszétől.

mikrofon

Nyílt levélben állnak ki újságírók, médiaszereplők és mások az emberséges közbeszédért Jeszenszky Zsolt és a PestiSrácok kecsked*gós videója után

A közös nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az uszítás és megalázás nem egyenlő az eltérő nézőpontok megfogalmazásával. Az aláírók között olyan ismert személyiségek is megtalálhatók mint például Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kepes András újságíró, Gundel Takács Gábor műsorvezető, illetve több lap, köztük a Media1 főszerkesztője, Szalay Dániel.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások