
Bezárt egy újabb lap: búcsúzik a Sikeres Sporthorgász
Megszűnt egy legendás hazai horgászlap, a Sikeres Sporthorgász, nem került nyomdába a lap – értesült a Media1.
Megszűnt egy legendás hazai horgászlap, a Sikeres Sporthorgász, nem került nyomdába a lap – értesült a Media1.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2009-ben Életmű-díjjal ismerte el szakmai pályafutását. 38 éven át dolgozott a Békés Megyei Hírlapnál, a Nemzeti Sportot 28 évig tudósította.
84 éves korában, rövid szívbetegség után meghalt Gianni Mina olasz újságíró, író, magazinszerkesztő és televíziós műsorvezető.
Hetvenhárom éves korában, New York államban elhunyt Bányai István grafikus, illusztrátor, animációs rendező.
A Balázs Béla-díjas magyar újságíró, tanár, filmesztéta, a 168 Óra hetilap egykori főszerkesztő-helyettese 87 éves korában hunyt el.
Chochol Károly eredeti szakmája optikus volt, a budapesti Fotóklubban tanult fényképezni.
Tavaly októberben a Partizán vendégeként beszélt gyógyíthatatlan betegségéről, illetve élni akarásról és hogy az Országos Onkológiai Intézetbe járt kezelésre.
Pályáját Szolnokon kezdte, a Magyar Rádió azóta már megszűnt szolnoki stúdiójánál, majd a Tungsram hetilapjához, később a MAHART lapjához került.
Utoljára az Indóház közlekedési lap hírportálja, az IHO repülés rovatát vezette.