méltánytalanság

Zajlik az élő adás az MTVA gyártóbázisán egy vezérlőben

Alkoholszondára vitték az MTVA egyik munkatársát, nem találtak alkoholt a vérében, mégis kirúgták

Bár az alkoholszonda eredménye a jegyzőkönyv tanúbizonysága szerint azt mutatta ki, hogy Szente Zoltán, aki élő adások, például a Híradó technikai lebonyolításáért volt felelős, egyáltalán nem fogyasztott alkoholt és mindenben együttműködött a vizsgálata során, mégis megvált tőle az MTVA. A ma már Thaiföldön élő Szente a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) és Papp Dániel vezérigazgatóval kapcsolatos kálváriájának rövid története a Media1-en.

Bodoky Tamás, az Átlátszó.hu főszerkesztője az RTL Klub Magyarul Balóval c. műsorában korábban

Az Átlátszó főszerkesztője szerint aránytévesztés Bodolai Lászlón, az Index.hu elnökén leverni az Orbán-rendszer sajtópolitikáját – Bodolai szerint nem ő verte szét az Indexet

Bodoky Tamás, aki az Átlátszó megalapítása előtt tíz évet töltött az Index újságírójaként, Facebookon állt ki Bodolai László védelmében, illetve azt mondta, a szerkesztőség most feladta a várat, ahelyett, hogy megvédte volna. Eközben megszólalt Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke is, aki azt mondta, méltatlannak érzi, ahogy a szerkesztőség az elmúlt napokban beszélt vele, holott ő évekig tartotta a hátát a lap függetlensége érdekében, illetve 18 éven át védelmezte a lapot a bíróságokon. A főszerkesztő elbocsátása szerinte indokolt volt, hiszen üzleti titkokat szivárogtatott ki a konkurens 24.hu-hoz, majd amikor megpróbálta tisztázni vele a felelősségét, a főszerkesztő ezt nem jól kezelte.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások