
Megszűnt lapok nyomában – újabb beszélgetést szervez a MÚOSZ
Van lehetőség személyes részvételre is, de a korábbiakhoz hasonlóan a YouTube-on is közvetítik majd.
Van lehetőség személyes részvételre is, de a korábbiakhoz hasonlóan a YouTube-on is közvetítik majd.
Ennek oka egy olyan bírósági döntés, ami más médiumok számára is nagy ütést jelenthet.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint nem tehet olyat a szakosztályvezető, mint amit bejelentett.
A fehérorosz legfelsőbb bíróság augusztus 27-én fogja elbírálni a Fehérorosz Újságírók Szövetségének (BAZS) feloszlatására vonatkozó keresetet – erről a BAZS számolt be Telegram-csatornáján.
A halasztásról levélben értesítette a távközlési cég az ügyfeleit.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) állásfoglalása szerint amikor a Posta megszünteti a napilapok kiszállítását, akkor figyelembe kellene vennie, hogy az Alaptörvény által is biztosított alapjog az információhoz jutás, és a szolgáltatás megszüntetésével ez sérülni fog.
A Vodafone Magyarország végül három hónappal a bejelentett időpont után szünteti meg a upcmail.hu és chello.hu végződésű postafiókokat, amelyek megszüntetése miatt korábban többen jogi lépésekre készültek a cég ellen, és többen a hatósághoz fordultak.
Magyar színészek, zenészek, táncosok és artisták írták alá a petíciót.