
A világ legmagasabb épületére kerül egy ATV-s videó – miért épp Dubajban?
A Burdzs Kalifa nevű dubaji felhőkarcolón lesz látható a nemzeti ünnepen, március 15-én az ATV egyik videója.

A Burdzs Kalifa nevű dubaji felhőkarcolón lesz látható a nemzeti ünnepen, március 15-én az ATV egyik videója.

Bejelentette a TV2, hogy a sorozat premierjének múlt heti jelentős nézettségi sikerére tekintettel Hunyadi maratont tart. Hírünkből megtudhatják azt is, hogy a Hunyadi premierje eddigi az idei év legnézettebb magyar tévéműsora lett a Nielsen Közönségmérés mérőműszeres adatai alapján.

A Megafon egyik arcát, a Katolikus Rádió főszerkesztőjét és a Magyar Nemzet a kegyelmi botrány ellen demonstrálókat kreténező lapszerkesztőjét, valamint Pachmann Pétert (TV2) is állami kitüntetésben részesítették március 15. alkalmából. A Rákay Philip nevével fémjelzett új film egyik társproducere is elismerést vehetett át, de díjazott lett a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztője is.

Erős Antónia, a Népszava szerkesztősége és Szerényi Gábor kapta az elismerést idén.

Együtt áll ki több szerkesztőség a sajtószabadságért és fejezi ki szolidaritását az Átlátszó portál mellett.

A Magyar Sajtó Napjára idén is kiosztotta a sajtónap előtt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) legfontosabb díját, a Magyar Sajtódíjat.

„A médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot – írja a 2010. évi sajtószabadságról szóló törvény. A Hír TV Sajtóklubjának legutóbbi adásában megsértették e szabályt” – kezdődik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleménye.

Ráczné Földi Judit, a DK országgyűlési képviselője egy Facebook-bejegyzésében felrója, hogy a Telex újságírója „kínos közelségben, és erőszakosan folyamatosan ugyanazt kérdezgette, mint a HírTV-s kollégája”.

Az Index munkatársa, Ferkó Nikolett vehette át idén Nagy István agrárminiszter díját.

Március 15. nem csak Magyarország nemzeti ünnepe, nem csupán az 1848-49. évi forradalomról és szabadságharcról emlékezünk meg e napon, hanem ez a Magyar Sajtó Napja is. Így tett egy fideszes politikus is.