Magyar Péter

Fővárosi Törvényszék

Újabb fordulat a Tisza Párt és az Index perében: visszakozott a bíróság

A Fővárosi Törvényszék szóvivője először még arról tájékoztatta lapunkat, hogy az Index elkésett fellebbezése miatt jogerőre emelkedett a Tisza Párt sajtó-helyreigazítási győzelme, ám két nappal később fordulat történt: a bíróság érvénytelenítette saját jogerősítő végzését, amit azóta a szóvivő is elismert a Media1-nek. Indoklásuk szerint ezzel kívánják elkerülni a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla befolyásolását.

Az Index.hu portál riporteri mikrofonja

Elkésett az Index fellebbezése a Tisza Párt perében a Törvényszék szerint

A Fővárosi Törvényszék szóvivője szerint 6 nappal elkésett az Index jogorvoslata a Tisza Párt által indított sajtóper ügyében, ezért az jogszabályi előírások miatt nem vehető figyelembe, az Indexet elmarasztaló ítélet tehát az alperesi újság állításával szemben igenis jogerőre emelkedett.

Buszváróban népszerűsítik az Indexet

Bíróság: jogerősen pert nyert a Tisza Párt az Index ellen – Index: ez nem igaz!

Jogerősen pert nyert a Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA Párt) az Index ellen egy sajtó-helyreigazítási perben, amelyet a kormányközeli portál egyik, Magyar Péter és a Tisza Párt állítólagos gazdasági programjáról szóló cikke miatt indítottak. Legalábbis ezt tartalmazza egy hivatalos bírósági dokumentum. Az Index azonban azt állítja lapunknak, hogy a bíróság végzése tévedésen alapszik. A Törvényszék szerint ez nem igaz.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Rónai Egon ATV-s műsorvezető közös szelfit készített a tévéstúdióban az állítólag os fenyegetés után

Az ATV szerint Magyar Péter „megfenyegette” a csatornát, a Tisza Párt vezetőjének kijelentése azonban inkább a csatorna jövőjéről szóló véleménynek tűnik

Előbb Hont András, majd az ATV-t működtető médiavállalat sajtóosztálya is arról beszélt, hogy Magyar Péter nemrég megfenyegette a csatornát – bizonyítékot azonban erről nem mutattak be. Az eddig ismert részletek alapján inkább a csatorna jövőjére vonatkozó kritikus vélemény hangozhatott el, nem pedig konkrét durva fenyegetés, és az is csupán informálisan, még a folyosón.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke

Magyar Péter pert nyert a Fidesz-közeli Mediaworks ellen

Egy friss bírósági ítélet értelmében elnézést kell kérnie a kormánypárti médiaholdingnak, a Mediaworks Hungary Zrt.-nek a Tisza Párt elnökétől, amiért dehumanizáló kijelentést használt rá több lapja. A Fidesz-közeli céget a bocsánatkérés mellett milliós sérelemdíj fizetésére is kötelezte a bíróság.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások