
Megszűnik a Ludas Mátyás
Nem finanszírozza tovább a Ludas Mátyás című lap veszteségeit a Kocsis Kiadó. A havilap most jelenik meg utoljára.
Nem finanszírozza tovább a Ludas Mátyás című lap veszteségeit a Kocsis Kiadó. A havilap most jelenik meg utoljára.
Bár a Ludas Mátyás első évfolyamának első, júniusban megjelent lapszáma után az új szatírikus havilap munkatársai már hetekkel ezelőtt elkezdték elbúcsúztatni nyilvánosan, mivel csak töredéke fogyott el addigra a közel 30 ezer példányban kiadott újságból, a Kocsis Kiadó vezetője tesz még egy próbát, jön tehát néhány nap múlva a 2. lapszám, a címlapon a gumikacsás Gálvölgyi Jánossal.
A Media1 a lap stábjából származó értesülése szerint a kiadó várakozásához képest jóval kevesebb példányszám fogyott el az új szatirikus havilap, a Ludas Mátyás első számából, ezért a kiadó máris a lap megszűnéséről határozott. Ezt ugyan a Ludas Mátyás több alkotójától is hallottuk, de Kocsis András, a kiadó ügyvezezője portálunk érdeklődésére azt mondta, csak július 21-én dönt a lap sorsáról.
A standokra került szerdán az egykori Ludas Matyi című lap szellemiségét visszahozni kívánó vicclap első száma.
A nyári strandszezonban lesz kézbe vehető először.