kampányrendezvény

Orbán Viktor miniszterelnök az egyik eltitkolni próbált kampányhelyszínen

Kizárták a médiát Orbán Viktor kampányroadshowjáról, nem tudósíthat a sajtó, mit mond a politikus

A Telex videóval dokumentálta, hogy miután rábukkant a miniszterelnökre különböző településeken kampányolva, ott hogyan akadályozták biztonsági és egyéb, a kormányfő stábjához tartozó emberek, hogy tudósítást készíthessen, és eközben a Fidesz különböző szimpatizánsai elfogadhatónak találták, hogy ilyesmi megtörténhet.

Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője 2019-ben

Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője az első sorból figyelte Szijjártó Péter eligazítását a Fidesz-közeli véleményvezéreket pénzzel támogató Megafon Központ rendezvényén

Kárász emellett a 444 által megtalált felvétel szerint rákerült az Orbán Viktor hatalomban tartásáért tevékenykedő véleményvezéreket támogató, a közpénz-finanszírozott Alapjogokért Központtal összefonódva működő Megafon Központ csapatát bemutató közös csoportképre is. A műsorvezető kapcsán nem először merülnek fel vitatott dolgok, a csatorna azonban eddig elnéző volt ezek ügyében. A mostani esetben az ATV vezérigazgatója a Telexnek azt mondta, a történtek után elbeszélgetett a műsorvezetővel, hogy ilyen rendezvényt a továbbiakban ne látogasson, valamint kijelentette, hogy ha egy direkt pártrendezvény lett volna, akkor annak súlyosabb következménye is lett volna.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások