
Másodfokon győzött Kálomista Gábor az ElkXrtuk-perben
A producer cégét Hann Endre, a Medián piackutató cég vezetője perelte be jó hírnévhez fűződő személyiségi jogának megsértése miatt.

A producer cégét Hann Endre, a Medián piackutató cég vezetője perelte be jó hírnévhez fűződő személyiségi jogának megsértése miatt.

Az igazságügyi miniszternél érdeklődik Vajda Zoltán, hogyan lehetséges, hogy a a TV2 szabotálhatja a bíróság jogerős ítéleteit. Közben kiderült az is, hogy Juhász Péter egykori politikus hiába fordult a legnagyobb hazai újságírói szervezethez, a MÚOSZ-hoz, amiért a TV2 nem hajlandó végrehajtani a bíróság jogerős ítéletét és nem közli például azt a 16 bocsánatkérést, amire a bíróság kötelezte a csatornát, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint ők nem járhatnak el ebben az ügyben.

Végső döntés született az RTL Magyarország és a médiavállalat korábbi vezérigazgatója, Dirk Gerkens perében. A Kúria mostani döntésével megállapította, hogy az RTL 400.000 dollár összegű, Dirk Gerkens-szel szemben támasztott kárigénye megalapozott, így ennek az összegnek a megfizetésére kötelezi Dirk Gerkenst.

Folytatódik Juhász Péter kálváriája a TV2-vel. A volt politikus ezúttal az újságíró-szövetség etikai bizottságához fordult, mivel a TV2 nem hajlandó végrehajtani egy jogerős ítéletet.

A Momentum politikusa szerint a TV2 annak ellenére sem hajtja végre a bíróság rá vonatkozó jogerős ítéletét, hogy már végrehajtási eljárás is indult a televízió ellen.

Megélhetési bevándorlónak nevezte a TV2 vezérigazgatóját Juhász Péter a televízió székháza előtti performansz során. A volt ellenzéki politikus azt kifogásolja, hogy a TV2 nem nem tartja be a magyar jogszabályokat, illetve a bíróság jogerős ítéletét, tehát nem közli, hogy 16 alkalommal hazudtak Juhászról.

Mint arról korábban a Media1 már beszámolt, Juhász Péter, az Együtt korábbi társelnöke pert nyert a TV2 ellen, ám az jogerős ítéletek ellenére nem hajlandó beolvasni, hogy összesen 16 alkalommal hazugságot közölt, ezért inkább néhány hetente kifizeti a kiszabható maximális, 500 ezer forint összegű végrehajtási bírságokat. A volt politikus most elment az üggyel összefüggésben Schadl Györgyhöz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar épp letartóztatásban lévő elnökéhez egy budapesti börtönbe.

A Ripost többször is valótlanságokat állított a hódmezővásárhelyi polgármester házastársának szülésznői praxisa kapcsán és annak ellenére is megismételt valótlanságokat, hogy a bíróság már megállapította az állítások jogsértő mivoltát. A kormánypárti Mediaworks médiaholding megpróbált kibújni a sérelemdíj fizetése alól, de hiába.

A Fővárosi Ítélőtábla immár jogerősen kimondta: a Telex korrekten tájékoztatott.

Jogerősen is személyiségi jogi pert nyert nemrégiben a Momentum uniós képviselője a TV2, az Origo és a Ripost ellen. A politikus úgy döntött, emberséges célokra felajánlja a több millió forint összegű sérelemdíját.