gyermekvédelmi törvény

Biblia mellett imádkozó ember.

El kell távolítani a Bibliát a templomok 200 méteres körzetében?

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke szerint a gyermekvédelmi törvény végrehajtási rendelete alapján félő, hogy el kell távolítani a Bibliát a templomok 200 méteres körzetében, míg az ezen túl fekvő könyvesboltokban le kell fóliázni.

könyvesbolt

Akár egy pornólapot, le kell fóliázni Babits Mihály, Weöres Sándor és Faludy György egyes verseit, de sok helyen még fóliában sem lesznek árusíthatók

Nem engedi meg a hivatalos nevén gyermekvédelmi törvényhez kapcsolódóan most kijött végrehajtási rendelet, hogy bármiféle, homoszexualitást megjelenítő termékhez templomok, nevelő, oktató, illetve gyerek- és ifjúságvédelmi intézmények közelében lehessen hozzájutni, de még a tilalmi övezeten kívül is csak lefóliázva és a többi terméktől elkülönítetten szabad majd terjeszteni ezeket. Ez nem csak híres magyar költők verses köteteinek terjesztését, de akár nyomtatott lapok terjesztését is akadályozhatja, ha azokban megjelenik a homoszexualitás.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások