
Magyar Péter: Szánalmas, hogy az ATV egy héttel az adás után két vicces mondat miatt telesírja a sajtót
A Tisza Párt elnöke azt mondja, nem várt mást a tévétársaság vezérigazgatójától.

A Tisza Párt elnöke azt mondja, nem várt mást a tévétársaság vezérigazgatójától.

Előbb Hont András, majd az ATV-t működtető médiavállalat sajtóosztálya is arról beszélt, hogy Magyar Péter nemrég megfenyegette a csatornát – bizonyítékot azonban erről nem mutattak be. Az eddig ismert részletek alapján inkább a csatorna jövőjére vonatkozó kritikus vélemény hangozhatott el, nem pedig konkrét durva fenyegetés, és az is csupán informálisan, még a folyosón.

Puskás-Dallos Bogi a Media1-nek adott podcast interjúban elárulta, miért a most induló REnoválók forgatását érezte az eddigi leglazább műsorvezetői feladatának. Emellett beszélt a szűk, 500 ezer forintos felújítási keretről, a fenntarthatóság üzenetéről, a celeb szereplőkről, és a zenei életbe való visszatérésének terveiről is, de szó esett színházról és műsorgyártói tervekről is.

A REnoválókban pénztárcabarát, mégis nagy átalakulások várják a civileket és a hírességeket egyaránt.

Rövid időn belül már a 2. helyreigazítást közölte a Fidesz-közeli hírcsatorna Biró Ferenc Pálról, az Integritás Hatóság elnökéről.

A rövid távú lakáskiadás igen jövedelmező üzlet lehet. Annak érdekében, hogy az általad kínált ingatlan kitűnjön a többi közül, jó, ha néhány különlegesebb dolgot is találnak majd ott a vendégek. Így vélhetően a visszajelzések és pozitív értékelések száma is gyarapodni fog, ami pedig még több vendéget vonzhat.

A közmédia óbudai székházának új hőkamerás megfigyelőrendszerét legkésőbb négy hónap múlva munkába akarják állítani.

Egy ház különböző szerkezeti elemekből épül fel, amit minden esetben figyelembe kell vennünk, amikor építkezünk vagy felújítási munkákat végzünk. Közéjük tartozik többek között a lábazat

Bár egyre több állami beruházást halasztanak el Magyarországon, úgy tűnik, ez a közmédiát nem érinti.

Több dolog is valótlan volt az egyik írásában.