
Felfüggesztette a rendőrség a kormánymédiát támadó hekkerek utáni nyomozást
A rendőrség azzal indokolta ezt, hogy nem tudták beazonosítani az elkövetőket.

A rendőrség azzal indokolta ezt, hogy nem tudták beazonosítani az elkövetőket.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet arra figyelmeztet, hogy „a nagy közösségi portálok önkényes irányítása nagy veszélyt jelent a demokráciára”. Megszólalt az ENSZ és az EU is. Elon Musk eközben meggondolta magát és feloldotta a letiltott újságírók fiókok tiltását. A magánrepülőzéseit lebuktató Elonjet fiók is elérhetővé vált egy időre, de azután újra tiltásba került.

„Egy kis idő távol a Twittertől, jót tesz a léleknek” – írta az esetről Elon Musk, a Twitter újdonsült ura.

Az Ufó magazin kiadója a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel úgy döntött, hogy felfüggeszti a több mint három évtizede, 1990 óta létező megjelenő lap kiadását, értesült a Media1 Prusinszki Istvántól, a Nulladik Dimenzió lapigazgatójától.

Szerda reggel 7 óta nincs adás a Jazzy Rádió és a Klasszik Rádió frekvenciáin, így hiába várták ma reggel a hallgatók a népszerű Millásreggeli című műsort. A történtek mögött az utóbbi évek egyik legsúlyosabb médiatanácsi szankciója van, de a rádió kedvelői számára jó hír, hogy estére várhatóan helyreáll a rendes működés.

Nagy összegű bírságot vagy akár a platform korlátozását is kilátásba helyezte az Európai Unió illetékese arra az esetre, ha a Twitter nem hajlandó betartani az EU új jogszabályait. A közösségi oldal új tulajdonosa, Elon Musk figyelmeztetést kapott, hogy „hatalmas munka” vár rá, hogy megfeleljen az EU digitális szolgáltatásokról szóló előírásainak.

Már biztosan nem kell reklámadót fizetni 2023. január 1. után sem – derül ki a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) mai, pénteki közleményéből.

Bár a ma, szerdán benyújtott javaslatot még a parlamentnek el kell fogadnia, de már szinte biztosra vehető, hogy a korábbi bejelentés ellenére mégsem tér vissza a reklám- és médiaipart sújtó különadó 2023-tól.

Tovább folytatódik a közösségi oldal körüli felvásárlási kálvária.

A főszerkesztő feladatait a kiadó ügyvezetője vette át a kormánypárti újságnál.