
Blokád alá vonta a Momentum a Mediaworks épületét
Az ellenzéki párt politikusai és aktivistái harmadik alkalommal álltak blokádot a kormánypárti médiaholding épülete előtt kedd reggel.
Az ellenzéki párt politikusai és aktivistái harmadik alkalommal álltak blokádot a kormánypárti médiaholding épülete előtt kedd reggel.
Vörös festékkel öntötte le és blokád alá vette a Szuverenitásvédelmi Hivatal Sánc utcai villáját a Momentum az Országgyűlés elé terjesztett tavaszi nagytakarítási törvény elleni tiltakozásképp.
Nem volt hajlandó közzétenni a közmédia a Nemzeti Közleménytárban az ellenzéki Momentum közleményét, amely a ma, péntek reggel, az MTVA székháza előtt, Orbán Viktor miniszterelnök érkezésekor történt dulakodásról szólt. A hirado.hu oldalon is hiába kerestünk hírt a történtekről.
A megváltozó médiafogyasztási szokások jelentősen kihatnak a filmfogyasztásra is, de a médiahatóság kutatása szerint még nem kell teljesen leírni a mozit. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint az európai lakosok 2022-ben legalább egyszer voltak moziban, és ez az állítás igaz a magyarokra is, pedig az NMHH adatai szerint körülbelül 20 százalékkal drágult 2023-ban a mozizás Magyarországon. Közzétették azt is, mely filmek a legnépszerűbbek.
Bejelentették az idei Arany Blende szakmai zsűrijének tagjait, és a szervezők már várják a közönség internetes szavazatait is.
A Libri igazgatóságát és felügyelőbizottságát is kormányközeli emberekkel töltötte fel a többségi tulajdonos, a Mathias Corvinus Collegium.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Filmművészek Szövetsége megdöbbenésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy egy ismert újságírót-filmkritikust a véleményéért egy filmfesztiválon tettleg bántalmaztak.
Tősér Ádám már bánja, hogy fellökte a Népszava újságíróját a filmszemle egyik rendezvényén.
A napilap tettleges becsületsértésre hivatkozva feljelentést tesz a történtek miatt.
A feljelentéseiről ismertté vált egykori Fidesz-tag, Tényi István úgy véli, hogy az MTVA elleni pénteki demonstráción egyes fáklyás tüntetők garázdaság vétségét valósíthatták meg. A feljelentő Hadházy Ákos ellen is bejelentést tett, mivel úgy véli, hogy a politikus közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészület vétségét valósíthatta meg.