
Nem engedik be Orbán Viktor évértékelőjére a fél magyar és külföldi sajtót
Hosszú sora van azon médiumoknak, amelyek várhatóan nem tudósíthatnak a miniszterelnök közszerepléséről a helyszínről.

Hosszú sora van azon médiumoknak, amelyek várhatóan nem tudósíthatnak a miniszterelnök közszerepléséről a helyszínről.

A nyomtatott lapok jelentősége a tájékozódás piacán évről évre csökken – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kutatásából. A legnépszerűbb újság a magyarok körében a Blikk című bulvárnapilap.

A magyar média jelentős része leközölte hírként, hogy „egy vatikáni szaklap szerint Erdő Péter a legesélyesebb utódja Ferenc pápának”. Bár sosem zárhatjuk ki, hogy ez utóbbi egyszer tényleg így lesz, de ami alapján ez a magyar médiában megjelent, több szempontból is teljes félreértés. Gyakorlatilag egy álhírről, valótlanságról van szó.

A bulvárlap szerint túlzó átírásnak nevezni azt, hogy a Gajdos Tamásnak tulajdonított két mondatból álló nyilatkozat egyik felét utólag és a változtatás tényének feltüntetése nélkül kivették a cikkükből. Csakhogy épp az állítólagos nyilatkozat legerősebb, érdemi része tűnt el meglehetősen furcsa körülmények között. A Blikk szerint az ATV kérte a változtatást.

A Blikk először még azt írta, hogy az ATV Híradó műsorvezetője azt nyilatkozta nekik, nem érti, miért probléma az, hogy lekéste az ATV Híradót, amit neki kellett vezetnie. Később a bulvárlap, egyelőre tisztázatlan okok miatt, a változtatás feltüntetése nélkül valamiért módosított a lap cikke szerint Gajdos Tamástól idézett nyilatkozaton.

Az állami energetikai vállalattól két év alatt csaknem 6 milliárd forintot kaptak a Mediaworks sajtótermékei és a TV2, miközben például a 24.hu, a HVG és a Telex oldalain egyáltalán nem hirdetett az MVM.

Az online adatforgalomból származó ökológiai terhelés nagyságát először a Blikk digitális változatánál kezdi el monitorozni és csökkenteni a Ringier Hungary.

Hoppál Péter és L. Simon László, az Orbán-kormány két korábbi államtitkára sem ért egyet azzal, hogy a kormány mesterségesen tartja életben a nyomtatott napilapokat, azaz a kormánypárti kiadóvállalat, a Mediaworks (KESMA) lapjait.

A kormánypárti képviselők törvényjavaslata a napilapok áfájának 0 százalékra történő leszállítására a megyei napilapok, a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és a Bors mellett a Blikket és a Népszavát segíti csak.

Átszervezi és teljes mértékben külső szolgáltatókkal oldja meg nyomdai tevékenységét a Ringier Hungary.