
Bayer Zsolt 150 ezres bírságot kapott, mert nem megfelelően teljesített egy bírósági ítéletet
Bayer Zsolt nem az előírtaknak megfelelően közölt egy helyreigazítást a blogján.
Bayer Zsolt nem az előírtaknak megfelelően közölt egy helyreigazítást a blogján.
A Hell Energy Magyarország Kft. közleményben tudatta, hogy tulajdonosai ezúttal is kezdeményezik a Forbes legfrissebb számának visszahívását és megint beperlik a magazin kiadóját, csakúgy mint néhány éve, amikor a magazint vissza kellett hívni az utcáról. Az energiaital-gyártó, jelentős közpénzben részesedő kft.-t tulajdonló Barabás család hosszú évek óta perben állnak az üzleti magazinnal és korábban egyszer már a The New York Timesig és a Washington Postig is eljutott annak a híre, amikor a cég egy ideiglenes bírói végzés segítségével elérte, hogy vissza kelljen hívni a Forbest hazánkban a standokról, amiért az újság gazdag-listáján szerepeltek Barabásék. Ugyanakkor idén januárban a bíróság elsőfokú ítéletével azt állapította meg, hogy a Forbes igenis jogszerűen szerepeltette a Barabás család nevét, de mivel az ítélet még nem jogerős, Barabásék úgy érzik, a magazin nem közölhette volna mostani gazdag-listáját sem. A Forbes teljesen másképp látja a helyzetet és cenzúrát emleget, valamint azt hangsúlyozzák, hogy a tét az, hogy a Hell tulajdonosai el tudják-e lehetetleníteni a működésüket.
A Tisza Párt elnöke közleményben tudatta, hogy pert nyert a megyei lapokat kiadó kormánypárti médiaholding, a Mediaworks ellen. A közleményben ugyan nem szerepelt, de kiderült, hogy nem jogerős, egyelőre elsőfokú ítéletről van szó. A Telex annak ellenére, hogy még nem jogerős az ítélet, máris annak végrehajtásáról érdeklődött.
Az Átlátszó által peres úton megszerzett dokumentumok szerint túlterjeszkedni látszanak a szervezet törvényi felhatalmazásán azok a kérések, amelyekkel a Szuverenitásvédelmi Hivatal fordult több állami intézményhez és köztestülethez. A hivatal több levélben folyamatos információgyűjtésre hívott fel több állami szervet. A központi banktól például szuverenitásvédelmi „szemszögű” kimutatásokat kértek a kereskedelmi bankok ügyfeleinek számlájára érkező utalásokról. Eközben a hivatal tovább folytatja az Átlátszó vegzálását is.
Valótlanságra épült a kormánypárti lap „A Soros-szervezetek Civilizáció koalíció néven mentek neki a szuverenitásvédelmi törvénynek” című cikke.
Az Elon Musk-féle X (Twitter) beperelte néhány egykori hirdetőjét, illetve egy reklámipari világszervezetet, mert bojkottálják a felületet. A cégek ugyanis nem hajlandók a milliárdos közösségi oldalán hirdetni, amiért a felületen a márkájukkal ellentétes (például neonáci) tartalmak jelentek meg.
A Google megsértette az amerikai versenyellenes (antitröszt) törvényeket, amikor monopóliumot teremtett magának a keresőmotorok piacán.
Az Origo és a Metropol jogerős bírósági ítéleteket végrehajtva most ismerte be, hogy 2021-ben és 2022-ben több alkalommal valótlan, illetve manipulált információkat tett közzé Mártha Imréről. 5 millió forint sérelemdíjat utalt át Márthának a Mediaworks Hungary. Mártha ironikus hangvételű Facebook-bejegyzéssel nyilvánított köszönetet és jelezte, hogy még valamire szükség lenne.
A Tisza Párt elnöke a Magyar Infó című kérdezz-felelek műsorában beszélt erről.
Június végén mondta ki másodfokú, jogerős ítéletében a Pécsi Ítélőtábla, hogy a Pécsi Stop nem hibázott, amikor idézte a Spar vezérigazgatójának szavait Orbán oligarcháiról. A miniszterelnököt pedig kötelezték a perköltség megfizetésére.