
A Trónok harca és a Pelikán-ügyirat szerzője is beperelte a ChatGPT tulajdonosát
Nem ez az első feljelentés az OpenAI ellen Amerikában a szerzői jogok megsértése miatt.

Nem ez az első feljelentés az OpenAI ellen Amerikában a szerzői jogok megsértése miatt.

Megkérdeztük az Indamediát, valamint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét és Fekete-Szalóky Zoltánt, az Index főszerkesztőjét, utazhatna-e Fekete-Szalóky Zoltán és a korábban a Ferencvárosban a választásokon is elinduló felesége az USA-ba, ugyanis az Indexet tulajdonló Indamedia háza tájáról egyesek azt terjesztik, hogy nagyjából másfél évvel ezelőtt állítólag gond adódott a főszerkesztő és feleségének tervezett amerikai utazása körül. A főszerkesztő szerint nem igaz, amit a munkatársai terjesztenek róla.

Az amerikai nagykövetség közleménye választ adott a Nemzeti Sport főszerkesztőjének panaszára is.

New York City szerdán biztonsági aggályokra hivatkozva betiltotta a kínai TikTok használatát a városvezetés tulajdonában lévő eszközökön.

A volt amerikai elnök szerint a CNN hírtelevízió szándékosan használta vele kapcsolatban többször is a „nagy hazugság” kifejezést, ami összefüggésbe hozható a nácik propagandakampányával és Adolf Hitlerrel. A bíróság szerint a hírcsatorna csupán véleménynyilvánítási szabadságával élt.

A hidegháború vége óta Evan Gershkovich az első amerikai újságíró, akit kémkedés vádjával letartóztattak az oroszok. Március óta nem hajlandók elengedni, most a fellebbezését is elutasították.

Montana állam az első az Egyesült Államokan, ahol ezt meglépik.

Az IPI (Nemzetközi Sajtóintézet) után újabb nemzetközi szervezet, ezúttal a New York-i központú Coalition For Women in Journalism is elítélte, amit a jobboldali CPAC Hungary nevű konferencia szervezői tettek a magyar fővárosban a The Guardian tudósítójával, Garamvölgyi Flórával. A szervezők eközben közel hét hete nem válaszolnak a Media1.hu az üggyel összefüggésben küldött kérdéseire.

Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nyílt pályázatot hirdetett a független újságírás támogatása érdekében. Az ötszázezer dolláros program célja a magyarországi független médiumok és a hazai médiaszabadságot aktívan előmozdító civil szervezetek támogatása a magas színvonalú újságírás elősegítése érdekében.

A The New York Times céges forrásokra hivatkozva azt írja, hogy megvan, melyik konkrét privát szöveges üzenete vezethetett végül a Fox News sztárműsorvezetője, Tucker Carlson hirtelen kirúgásához.