akvizíció

Napilapot és rádiókat vett a VIASAT tulajdonosának anyacége – a La Repubblica is hozzá kerül

A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásárolja az olasz GEDI médiavállalatot: hozzá kerül többek között a La Repubblica, a Radio Deejay és a HuffPost Italia. A GEDI felvásárlása mellett iparági pletykák szerint az RTL Magyarország is célkeresztbe kerülhetett, ezt azonban nem erősítették meg, az RTL Csoport kommunikációs igazgatója pedig érdeklődésünkre azt közölte, hogy nem eladó a magyar egységük.

A Denník N-hez csatlakozik az EUobserver

Közép-kelet-európai médiacég tör be a nyugati piacra: a Denník N-hez kerül az EUobserver – Munk Veronika: „fantasztikus részesének lenni ennek!”

A szlovák, újságírói tulajdonban lévő Denník N médiacsoporthoz csatlakozik az európai uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli EUobserver. Az együttműködés a Denník N első jelentős belépése az angol nyelvű nyugati médiapiacra, miközben a portál szerkesztőségi függetlensége változatlan marad; a Denník N-nél dolgozik többek között Munk Veronika, a Telex egykori alapító főszerkesztője is, aki személyesen is részt vett a megállapodás létrejöttében.

Szujó Zoltán, az RTL műsorvezetője, Grósz Judit, az M-RTL (azóta távozó) vezérigazgató-helyettese, Vidus Gabriella vezérigazgató, Tábori Tamás, a 4iG vezérigazgató-helyttese és Bányai Tamás, a Vodafone Magyarország és az Invitech ICT Service vezérigazgatója 2024. szeptember 12-én

Perrel fenyegeti Hadházy-t a 4iG – azt is állítják, nem kell nekik az RTL

A 4iG Csoport szerint nem igaz, amit Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő állított a 4iG Műsorszóró Kft. eladásával és az RTL felvásárlásával kapcsolatban. A kormányközeli cég különféle jogi lépéseket helyezett kilátásba az ellenzéki politikussal szemben.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások