PregHello mobilalkalmazás.

Új magyar applikáció segíti a szülőket a várandósság során

A PregHello a kismamák mellett a leendő apukáknak is ad tanácsokat.

Egészségügyi szakértők által készített és lektorált, egy helyre összegyűjtött, naprakész szöveges és videós tartalmak, valamint eszközök segítik a gyermekvárást a PregHello nevű új, magyar fejlesztésű alkalmazásban – tudatták a fejlesztők a Media1.hu-val egy pénteki közleményükben.

Mint írták, az alkalmazás 100 százalékban a magyarországi viszonyokat veszi figyelembe, így a hazai szülők tökéletesen tudnak támaszkodni az applikáció különböző funkcióira.

„Az alkalmazás indulása óta azt vettük észre, hogy a szülők mellett az egészségügyben dolgozók számára is komoly segítség az app. Használatával a kismamák sokkal felkészültebben érkeznek a különböző orvosi vagy védőnői konzultációra, tudják, mire számíthatnak, csökken a bizonytalanságuk és célzottan tudnak kérdezni”

– fogalmazott Németh Nóra, a PregHello tulajdonosa.

PregHello mobilapp.
Fotó: PregHello

Folyamatosan fejlesztik

Az applikáció tulajdonosai elmondták: a legfőbb céljuk, hogy az alkalmazás mindig friss és naprakész tudásanyaggal lássa el a felhasználókat, valamint olyan eszközökkel és tartalmakkal bővítsék a kínálatot, amelyek figyelembe veszik és lekövetik a leendő szülők igényeit.

„A felhasználók sokszor jelzik felénk akár e-mailben, akár az App Store-ban vagy a Google Playen, hogy milyen további funkciókat fogadnának szívesen az appban. Többen írták például, hogy örömmel követnék a PregHelloban a súlygyarapodásukat. Jó ötletnek tartottuk, így megszületett a súlykövető. Hasonló fejlesztés a fájásmérő. Tudunk olyan esetekről, amikor a kismamák úgy érkeztek szülni, hogy mutatták a PregHello fájásmérő adatait, amelyek hasznos iránymutatást adtak nekik, mikor érdemes elindulniuk a kórházba. Nagy népszerűségnek örvend a kismamanapló is, amelybe bármilyen képet fel lehet tölteni akár a magzatról, akár a pocakról. Így nem veszik el az emlék, sőt később PDF formátumban le is lehet tölteni, vagy tovább lehet küldeni e-mailben”

– részletezte Németh.

Az édesapákra is gondoltak

Az alkalmazásban találhatóak az apáknak szánt információk is. Ezek elősegítik és támogatják a várandósság folyamatában való aktív részvételüket és kapcsolódásukat a még meg nem született gyermekkel.

Az applikáció apukáknak szóló része abban igyekszik segítséget nyújtani, hogy a kispapák ne érezzék magukat teljesen idegennek a babavárás során. Hétről-hétre kapnak fotót és információt a várandósság aktuális időszakához kapcsolódóan. A Tudástár menüpontban ők is válogathatnak a komoly szakirodalomra épülő, közérthető formába szerkesztett cikkekből. De található itt vizsgálatokra, szülésre vonatkozó protokoll is – mi ajánlott, mi választható –, sőt, életmódbeli kérdésekkel is segítik őket, valamint az igénybe vehető családtámogatási lehetőségekről is olvashatnak információkat.

Az alkalmazás elérhető az Apple App Store-ban és a Google Play alkalmazásboltban.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Kiemelt fotó: PregHello

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások