107 ezer euróért, azaz közel 40 millió forintért egy párizsi aukción, fél óra alatt elárverezték a világ első sms-ét – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Vodafone.
Az sms másolatához digitális műtárgy, azaz NFT formában jut hozzá az újdonsült tulajdonos. A távközlési szolgáltató az árverésből származó bevételt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) ajánlja fel az otthonuk elhagyására kényszerülő emberek támogatására.
„Az egész kezdeményezés egy ötletből indult, végül pedig valós pénz lett belőle, amit egy nagyon fontos ügy megsegítésére fordíthatunk. Programozókkal, kriptoeszköz-szakértőkkel, valamint árverési szakemberekkel fogtunk össze. Nagyon boldogok vagyunk, hogy az ötletből valóság lett, és ma délután leüthették a kalapácsot a világ első NFT-formátumú sms-ére, az árverésből befolyó összeget pedig a rászoruló emberek javára, egy jó célra fordíthatjuk”
– mondta Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

„Az adakozás ezen időszakában a Vodafone az otthonukból elűzött emberek millióit kívánja segíteni. A felajánlott összeg életeket fog megvédeni és megmenteni, továbbá támogatni fogja a rászoruló embereket világszerte – az ünnepi időszakban és azon túl is”
– tette hozzá Dominique Hyde, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának külkapcsolati igazgatója.
További híreket talál a Media1-en!