A Momentum ifjúsági szervezete még szerdán festette fel a „Lady MRD” feliratot, illetve helyezett el egy „Jachtparkoló” feliratú táblát a Külügyminisztérium parkolójában – utalva ezzel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter luxusjachtos nyaralására, melyről az Átlátszó készített leleplező felvételeket. Ide ment ki a 444 riportere, Czinkóczi Sándor, akit miután csinált néhány képet a parkolóról, és az ott immáron közúti bójával letakart felfestésről, igazoltattak a rendőrök, és még a táskáját is átkutatták – számolt be a történtekről a 444, mely azt a fotót is közzétette, amelyen a feliratot takaró bója látszik.
A rendőrök az igazoltatást az augusztus végéig érvényben lévő fokozott ellenőrzéssel indokolták, és azt mondták, ez csak egy általános igazoltatás. Megjegyezték ugyanakkor azt is, hogy előző nap is látták Czinkóczkit a külügy előtt. A 444 szerint ez valóban lehetséges, hiszen az újságíró járt ott, mert kérdéseket szeretett volna feltenni Szijjártó Péternek a jachtozása kapcsán.
A rendőrség számára elvileg csak ma, az intézkedés közben derült ki, hogy az igazoltatott személy újságíró.
Frissítés
Olvasónk, Földi Bence újságíró a Facebookon felhívta a figyelmünket egy korábbi blogbejegyzésére, ami arról szól, hogy amikor Anders Samuelsen dán külügyminiszter és Szijjártó Péter találkozója után sajtótájékoztatóra került sor a Külgazdasági és Külügyminisztériumban három évvel ezelőtt, akkor még inkább a lazaság volt jellemző a minisztériumi épületnél: észrevették ugyan, hogy az újságírónál van egy kisebb méretű kés, de ezután sem kellett leadnia és így mehetett a miniszterek közelébe. A blogjegyzés „Így szúrhattam volna meg a dán külügyminisztert” címmel jelent meg, és látható benne a bevitt kés is.
További hírek találhatók a Media1-en!