A Direkt36 beszámolója szerint Szabó András szerkesztő-újságíró betegség miatt személyesen nem tudott részt venni az ünnepségen, helyette Pethő András, az oknyomozó műhely egyik alapítója és szerkesztője vette át az elismerést.
„Nagyon jó helyre került a díj idén is, András olyan újságíró, akit az hajt, hogy szépen megmunkált anyagok készülhessenek” – mondta Pethő, hozzátéve, hogy ebben a szakmában „iszonyatosan sok aprólékos, pepecselős munkára van szükség, és András ebben nagyon jó.”
Szente korábban a Magyar Rádiónál dolgozott, nevéhez fűződött a 180 perc című műsor létrehozása, emellett ő volt a Szombat délelőtt és a 168 óra műsorvezető-szerkesztője, később pedig hosszú évekig vezetett jogvédelmi műsort a Klubrádiónál.
A díjjal azoknak az újságíróknak a munkáját akarják elismerni, akik – az alapítók, Rangos Katalin és Friderikusz Sándor megfogalmazása szerint – „különleges tehetségüket, kikezdhetetlen szakmai tudásukat és kérlelhetetlen alaposságukat nem tudják vagy nem akarják célratörő önérvényesítéssel párosítani.”
Szabó András nyolc évig dolgozott újságíróként az Origónál, majd több évet eltöltött az Indexnél és a vs.hu-nál is. 2011-ben Gőbölyös Soma-díjat, 2010-ben pedig Minőségi újságírásért díjat nyert cikksorozatáért, ami a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületének eladásáról szólt.
Szabó 2016-ban csatlakozott a Direkt36 csapatához újságíróként, tavaly óta pedig szerkesztőként is dolgozik. Több jelentős cikken is dolgozott, több cikket írt a Paks II. beruházás hátteréről, az orosz-magyar kapcsolatokról, de rendszeresen foglalkozik az Orbán-kormány döntéshozatalának folyamataival is. Vezető szerepet játszott annak a háromrészes cikksorozatnak az elkészítésében is, amely a kormány kudarcos gazdaságpolitikájának hátterét mutatta be – idézi fel a Direkt36.
A Szente László-díjról döntő grémiumnak Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, Dull Szabolcs, a Telex korábbi főszerkesztője, Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója, Moskovics Judit, az RTL Házon kívül műsorának munkatársa, és Papp Réka Kinga újságíró a tagja, aki a 2024 októberében elhunyt Hadas Krisztina dokumentumfilmest váltotta a zsűriben. A díjátadó elején egy perc néma csenddel tisztelegtek a jelenlévők Hadas előtt.
A mostani egyébként már a második alkalom volt, amikor a Direkt36 valamely munkatársa kapta meg az idén harmadik alkalommal átadott díjat. Mint arról beszámoltunk, 2024 január végén a zsűri Wirth Zsuzsannának ítélte a Szente László díjat, a zsűri a kórházi fertőzésről szóló cikksorozatát – amelyért kollégájával, Marton Kamillával a Transparency-Soma díjat is elnyerték ugyanabban az évben – emelte ki méltatása során. 2022-ben pedig Moskovics Juditot, az RTL Házon kívül című műsorának munkatársát díjazták.
„A gazdaság visszaéléseiről szóló beszéd a demokrácia legfontosabb garanciáinak egyike” – indokolta a zsűri elnöke, Majtényi László, hogy ezúttal miért Szabó Andrásnak ítélték a díjat. Azt mondta, Szabó András cikkei feltárják az állam gazdasági titkait. „A egész magyar gazdaságpolitika kormányzati szándék szerint teljes mértékben el van titkolva a magyar társadalom elől, es akkor jön egy újságíró, jön a Direkt36, és ezeket a titkokat leleplezi. Amit olvastunk, megfelel nagyjából egy kriminek vagy lélektani drámának.” A Majtényi László által méltatott cikksorozat elkészítésében Szabó András mellett részt vett Galavits Patrik és Pethő András is.
„Az a munka, amit a Direkt36 csinál, szinte napról napra értékesebb” – tette hozzá Moskovics Judit, a zsűri egyik tagja.
A zsűri a díjátadón bejelentette, jövőre a terveik szerint szabadúszó újságírókat is lehet nevezni majd a díjra, hiszen köztük is számos tehetséges újságíró van – írja a Direkt36.
A 24.hu és a Kossuth Rádió munkatársa kapta a Média a Családért díjat
A G7 munkatársa és a Direkt36 újságírói kapták a 2024-es Transparency-Soma Díjakat
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító:
Szabó András a Direkt36 szerkesztőségében. Fotó: Pethő András / Direkt36