Megtörtént a vádemelés az orosz ügyészség részéről Evan Gershkovich, a The Wall Street Journal (WSJ) munkatársa ellen – írta meg a 444. A titkos orosz fegyvergyárak utáni kémkedéssel vádolt amerikai újságíró akár 20 évet is kaphat.
Nemrégiben még arról szóltak a pletykák, hogy Gershkovich talán diplomáciai úton vagy akár fogolycserével visszatérhet az Egyesült Államokba, ám a mostani fejlemény ezt kétségessé teszi.
15 hónapja van börtönben
Mint arról a Media1 is beszámolt, Gershkovichot 2023 márciusában tartóztatták le Jekatyerinburgban. Ő a hidegháború vége óta az első amerikai riporter, akivel ez történt. Bár rögtön fellebbezett a vádak miatt, azóta is előzetesben tartják fogva, és még az amerikai nagykövet sem látogathatta meg. Fellebbezését előbb elutasították, majd meghosszabbították előzetes letartóztatását.
Korábban többször is megírtuk már, hogy egyre gyakoribbak a hasonló esetek Putyin Oroszországában.
Putyin újabb két orosz újságírót tartóztatott le – Navalnij alapítványának dolgoztak
Oroszország külföldi ügynöknek minősített két helyi újságírót, köztük a BBC tudósítóját
Orosz propagandát terjeszt a magyar kormány az Európai Parlament szerint
Betiltották a Deutsche Welle német közszolgálati médiaszolgáltatást Fehéroroszországban
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Megint nem engedtek be egyes újságírókat a Kormányinfóra, pedig szabályosan regisztráltak