Roznár Gyöngyi (Nyugat.hu) figyeli a portálnak adott díj átadásakor Kocsi Ilonát, a MÚOSZ elnökét 2023-ban

Elmarasztalta a Nyugat.hu-t a MÚOSZ Etikai Bizottságának Fellebbviteli Tanácsa és a MÚOSZ Elnökségét is bírálja a grémium nyomásgyakorlás miatt

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Etikai Bizottságának Fellebbviteli Tanácsa a napokban meghozott határozatával visszahelyezte hatályába a Nyugat.hu-t etikai vétségért elítélő, tavaly novemberi, korábban egyszer visszavont etikai elmarasztalást. Kimondta a Fellebbviteli Tanács a másodfokú határozatával, hogy a Nyugat.hu portálnak igenis hivatkoznia kellett volna az Ugytudjuk.hu-ra az újságírói Etikai Kódex értelmében, és mivel ezt nem tette meg, etikai vétséget követett el. A Fellebbviteli Tanács megállapította azt is, hogy a MÚOSZ Elnöksége a MÚOSZ Alapszabályának megsértésével korábban nyomást gyakorolt az Etikai Bizottságra, hogy az vonja vissza a Nyugat.hu-t elmarasztaló határozatát.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Eredményesnek bizonyult Farkas Balázs, az Ugytudjuk.hu főszerkesztőjének fellebbezése, így a MÚOSZ Etikai Bizottságának Fellebbviteli Tanácsa visszahelyezte hatályába a Nyugat.hu-t etikai vétségért elmarasztaló 2023 november végi határozatot, amiért a Nyugat.hu nem hivatkozta az Ugytudjuk.hu-t a Styl Ruhagyárral kapcsolatban megjelent egyik tavalyi cikkében, holott az Ugytudjuk.hu ugyanaznap, de mintegy 5 órával korábban jelentkezett az információkkal – derül ki a Media1-nek megküldött határozatból.

A MÚOSZ Etikai Bizottságának Fellebbviteli Tanácsa megállapította továbbá azt is, hogy a MÚOSZ Elnöksége a MÚOSZ alapszabályával ellentétesen nyomást helyezett a független Etikai Bizottságra, amikor azt követelte az újságírói szervezet vezetése, hogy az Etikai Bizottság vonja vissza tavaly november végi azon állásfoglalását, mely elmarasztalta a Nyugat.hu-t etikai vétségért.

Mint arról a Media1 még áprilisban beszámolt, Farkas Balázs, az Ugytudjuk.hu főszerkesztője urambátyám viszonyokat emlegetett, amikor a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Etikai Bizottságának Eljáró Tanácsa visszavonta a MÚOSZ Etikai Bizottságának tavaly november 28-i azon állásfoglalását, mely etikai vétségért elítélte a Nyugat.hu-t, mely úgy közölt információkat a szombathelyi Styl Ruhagyárral kapcsolatban, hogy arról elsőként az Ugytudjuk.hu már beszámolt, de a Nyugat.hu azt mégsem említette és nem hivatkozta, ahogyan azt az Etikai Kódex alapján meg kellett volna tennie, hanem saját információként jelentette meg.

Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője, miután tavaly novemberben elmarasztalták a lapját, azt mondta, ezt igazságtalannak találja, mivel a vonatkozó információ már nekik is birtokukban volt, amikor az Ugytudjuk.hu közölte a hírt, de a Nyugat.hu még visszatartotta azt, mert az információk ellenőrzésén dolgoztak – szerinte ezért hiába közölte jóval előbb az Ugytudjuk.hu az információt, nekik a Nyugat.hu-nál nem volt kötelességük hivatkozniuk szaktársuk információját. Bár az első, tavaly november 28-i állásfoglalás megfellebbezhetetlenként jelent meg a MÚOSZ weboldalán, Roznárnak jogorvoslattal élt vele, majd fellebbezését követően a MÚOSZ Etikai Bizottságának (elsőfokon) Eljáró Tanácsa az elmarasztalást visszavonta idén áprilisban. Csakhogy azután a Media1 műsorában (ahová Roznár Gyöngyit és Kocsi Ilonát, a MÚOSZ elnökét is meghívtuk, de ők lemondták végül az először még visszaigazolt részvételüket) kilátásba helyezte Farkas Balázs, az Ugytudjuk.hu főszerkesztője, hogy fellebbezni fog a Nyugat.hu-t elmarasztaló döntés visszavonása miatt, mivel azt nem tartotta elfogadható döntésnek – ezt nem sokkal később meg is tette, majd ezután jutott a MÚOSZ Etikai Bizottságának másodfokon eljáró Fellebbviteli Tanácsa arra a következtetésre, hogy

a MÚOSZ Etikai Kódexe szerint a hivatkozás elmaradására nem jelent felmentést az, hogy az adott hírhez az információk már a Nyugat.hu-nak is rendelkezésére álltak, hiszen a nyilvánosság szempontjából kell az ügyet vizsgálni, hogy ki jelentkezett vele elsőként.

Tévedett az első fokon eljáró Tanács, a másodfok szerint igenis etikai vétség történt

Farkas Balázs a Media1-nek elküldte tegnap a másodfokú döntést, amelyben a Fellebbviteli Tanács megállapította, hogy a Nyugat.hu etikai vétséget valósított meg, mivel az Etikai Kódex szerint hivatkoznia kellett volna a portálnak a versenytársára. A határozatban feltűnő helyen szerepel az is, hogy a MÚOSZ Elnöksége megsértette az újságírói szervezet alapszabályát, amikor azt követelte az Etikai Bizottságtól, hogy az vizsgálja felül a Nyugat.hu-t elmarasztaló tavaly novemberi állásfoglalását. A MÚOSZ Etikai Bizottsága a MÚOSZ alapszabálya értelmében autonóm módon működik, amelytől az elnökség nem követelheti határozatai megváltoztatását.

A Fellebbviteli Tanács megállapítása szerint a MÚOSZ Etikai Bizottsága Eljáró Tanácsa tévedett akkor, amikor az Etikai Kódex hatodik paragrafusának rendelkezésével szemben „elfogadta azt az érvelést, hogy az ellenőrzési folyamat okozta azt, hogy náluk később jelent meg az anyag”.

A Fellebbviteli Tanács megállapította, hogy a MÚOSZ Etikai Bizottságának Eljáró Tanácsa nem megalapozott döntése relativizálta és kiüresítette az Etikai Kódex ide vonatkozó rendelkezését. A kódex nem ad mozgásteret a „késés” toleranciájához. Az Etikai Kódex nem tartalmazza, hogy ki mit, mennyit és mikor, milyen körülmények szerint végzete a munkáját, és az esetleg felmentés alapjául szolgálhat, ezért az elsőfokú eljárótanácsnak mérlegelésre sem lett volna lehetősége.

Az Etikai Kódex 6§-a, amely a szerző védelméről rendelkezik, kimondja, hogy kimeríti az etikai vétség fogalmát, aki más sajtóorgánumban megjelent és nagy érdeklődést kiváltó témával úgy foglalkozik, hogy az eredeti sajtóforrást, szerzőt nem jelöli meg. Újabb tények feltárása sem teszi mellőzhetővé az „ősforrás” megjelölését. A kódexben tehát nincsenek olyan kitételek, hogy valaki felmentést kaphat: a releváns információval késhet, de az előtte megjelent, és immár forrássá vált információ tulajdonosát nem kell megjelölni.

Ennek alapján a panaszolt Nyugat.hu hivatkozása nem lehet elégséges feltétel a kódex szabálya alóli mentességre, állapítja meg a másodfokú határozat.

Az ügy előzményeiről itt érik el a Media1 különféle tartalmait. Alább elérik korábbi vitaműsorunkat is a témáról, amit még az előtt készítettünk idén áprilisban, hogy Farkas Balázs elvitte volna másodfokra az ügyet.

 

Mi folyik a MÚOSZ-nál, hogy először elmarasztalták a Nyugat.hu-t etikai vétségért, aztán hónapokkal később visszavonták a döntést? Vitát szerveztünk a témáról

Az Úgytudjuk MÚOSZ-os urambátyám viszonyokat emleget, miután visszavonta az újságírói szervezet a Nyugat.hu-t elmarasztaló állásfoglalását

Visszavonta a Nyugat.hu-t elmarasztaló etikai határozatát a MÚOSZ

A Nyugat főszerkesztője szerint igazságtalanul maraszta el a MÚOSZ Etikai Bizottsága a lapját

Etikai vétséget valósított meg a Nyugat.hu a MÚOSZ Etikai Bizottsága szerint

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Roznár Gyöngyi (Nyugat.hu) figyeli a portálnak adott díj átadásakor Kocsi Ilonát, a MÚOSZ elnökét 2023-ban. Fotó: MÚOSZ.hu

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások