Izrael kommunikációs minisztere a Reutersnek, az AP-nek, a CNN-nek és a The New York Timesnak dolgozó szabadúszó fotóriportereket vádolt meg azzal, hogy előzetesen tudtak a Hamász október 7-i terrorakciójáról – írja a BBC.
Slomo Karhi azt állítja, a fotósok tulajdonképpen részesei voltak a támadásnak attól, hogy dokumentálták azt, sőt, tulajdonképpen a Hamász érdeke volt a munkájuk. Az ország egykori védelmi minisztere, a háborús kabinetben jelenleg is dolgozó Beni Ganz még messzebb ment, szerint ugyanis a fotósokat terroristaként kell kezelni, ha kiderül róluk, hogy előre tudtak a támadásról.
A négy említett sajtóorgánum közleményben jelezte, egyik fotóssal sem állapodtak meg előzetesen a képekről, bár az AP és a CNN hozzátette, egy gázai szabadúszó újságíróval valóban megszakították a munkakapcsolatot, miután az közös képen szerepelt a Hamász egyik helyi vezetőjével.
A New York Times szerint felelőtlenek Izrael kijelentései, mert ezzel veszélybe sodorja a térségben dolgozó újságírók életét.
A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) nevű szervezet szerint a háború kezdete óta legalább 39 újságíró halt meg, köztük 34 palesztin, négy izraeli és egy libanoni állampolgár.
22 újságíró vesztette életét az Izrael elleni támadás kezdete óta
Az izraeli kormányfőt ábrázoló rajza miatt kirúgta karikaturistáját a The Guardian
Futva menekült a magyar haditudósító az élő televíziós bejelentkezés után
Még több hír érhető el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.