Összesen hárommillió forintnyi állami támogatást kapott az idei évre a Revizor című kritikai portál. Ez az összeg a töredéke annak, amelyből az évente 6-700 műkritikát és interjút publikáló lap létezni tud, ezért most arra kérik az olvasóikat, hogy fizessenek elő a Revizorra – vette észre a Magyar Narancs.
A kritikai portál főszerkesztője, Jászay Tamás szerint ez az akció az utolsó lehetőségük, és ha nem sikerül, a Revizor záros határidőn belül megszűnik. Közleményében emlékeztet, hogy a lap állami támogatása az elmúlt tizenöt évben folyamatosan csökkent, mára pedig az oldal finanszírozása fenntarthatatlanná vált.
„Mindezek ellenére bizakodva nézünk a jövőbe, mivel a jelen politikai és közéleti viszonyok között világos a hazai kultúrafogyasztók számára, hogy a kritikus gondolkodás az ő támogatásuk nélkül nem maradhat életben. A Revizor 2008-ban elsőként próbálta ki, hogy a színvonalas print kritika megél-e az interneten, most pedig újra nagyot lép előre: a lap léte múlik azon, van-e néhány ezer ember az országban, akinek fontos a minőségi műkritika”
– fogalmazott Jászay, aki a portálon közölt jegyzetében azt is írja, hogy ha sikerül fenntartani az előfizetők támogatásaiból a lapot, a Revizoron továbbra is lesznek ingyenesen elérhető tartalmak is, és az archívumuk is térítésmentesen olvasható marad.
A többek közt színház-, film-, zene-, tánc-, tévé- és könyvkritikákat közlő portált 2008-ban alapította Csáki Judit, Jászay Tamás és László Ferenc. Ma a szerkesztőség tagja még Merényi Ágnes és Puskás Panni, valamint a videós Fórizs Tamás és a projektmenedzser Balassa Zsófia. Az összművészeti portál az alapítása óta eltelt időben több mint háromszáz szerzővel dolgozott, mostanáig tízezer kritikát és interjút publikált.
9 millió eurós pályázatot hirdetett az Európai Bizottság fiataloknak szóló online médiumok számára
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.