A Meta vezetői a jövőben nagy hangsúlyt fektetnek az új Twitter-rivális, a Threads népszerűségének fokozására, miután az alkalmazás a felhasználóinak több mint felét elveszítette az indulást követő hetekben. Ezt maga a cég tulajdonosa, Mark Zuckerberg jelentette be a saját dolgozóinak egy csütörtöki videokonferencián a Reuters tudósítása szerint.
Mint arról a Media1 is beszámolt, a Facebookot és az Instagramot is működtető Meta július 6-án indította be új szövegalapú csevegőalkalmazását, amit a gazdasági problémákkal terhelt és márkafelújítás alatt álló Twitter konkurenciájának szántak.
Bár adatvédelmi okok miatt Európában még nem tudták elérhetővé tenni, a Threads iránt kezdetben óriási volt az érdeklődés, néhány nap alatt több mint 100 millióan töltötték le világszerte az applikációt.
Zuckerberg normálisnak tartja a lemorzsolódást
A felhasználók megtartása jobb volt, mint azt a Meta vezetői várták, de „nem volt tökéletes” – mondta most Zuckerberg.
„Nyilvánvalóan, ha több mint 100 millió ember regisztrál, ideális esetben fantasztikus lenne, ha mindannyian, vagy akár a felük megmaradna, de még nem tartunk ott”
– fogalmazott a Meta tulajdonosa.

Zuckerberg azt mondta, hogy a lemorzsolódást normálisnak tartja, és a megtartás várhatóan növekedni fog, ahogy a vállalat további funkciókkal bővíti az alkalmazást, beleértve az asztali verziót és a keresési funkciókat. A Meta emellett további „megtartást elősegítő csalik” bevetését is tervezi, például biztosítani fogják, hogy az Instagram alkalmazást használók is lássák a fontosabb Threads üzeneteket.
2030-ra beiindulhat a Metaverzum
Mark Zuckerberg bejelentései egyébként egy nappal azután hangzottak el, hogy a Meta kifejezetten pozitív bevételnövekedési előrejelzést adott a befektetőinek. Ez mindenképp jó hír a vállalat számára, amely a reklámeladások visszaesésével és a Metaverzumra fordított jelentős kiadásokkal küzd.
Utóbbival kapcsolatban Zuckerberg kijelentette: a vállalat munkája a Metaverzumot működtető kiterjesztett és virtuális valóság technológián „nem haladta meg jelentősen a tervezettet, és az előre meghatározott tervek szerint halad”. Hozzátette, hogy a Metának a riválisok, például az Apple, a Google és a Microsoft előtt kell haladnia ezen a téren, így a 2030-as évekre jósolt áttörésre már minden eszköz készen fog állni.
Zurckerberg terveinek nyilvánosságra hozatalát követően egyébként a Meta részvényei azonnal 8 százalékot erősödtek csütörtökön a New York-i tőzsdén.
Újított a TikTok, hogy ráhajthasson a Twitterben csalódott felhasználókra
Ideiglenesen korlátozzák a Facebook és az Instagram működését Norvégiában
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.