A magyar könyvkereskedelem történetében ez a valaha volt legmagasabb büntetés – jelentette ki az RTL reggeli műsorában Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója, miután csütörtökön a Fővárosi Kormányhivatal közölte, hogy 12 millió forintos büntetést szabtak ki a könyvterjesztő vállalatra a Heartstopper – Fülig beléd zúgtam (Szívdobbanás) című ifjúsági képregény forgalmazási körülményei miatt.
„A vizsgálat megállapította, hogy az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt”
– indokolta a rekordbírságot a kormányhivatal. Ez volt egyébként az a könyv, amit Rétvári Bence KDNP-s államtitkár már két hónapja a parlamentben is pellengérre állított.
Nyáry Krisztián az RTL-nek elmondta, hogy számítottak a büntetésre, mert a fogyasztóvédelmi eljárás már májusban elindult, de az összegen nagyon meglepődtek. A kreatív igazgató szerint a Lírának ez a büntetés hatalmas érvágás, és minden jogorvoslati eszközt be fognak vetni, azonban erre csak az után van lehetőségük, hogy a bírságot befizették. Úgy gondolja, ez hosszadalmas folyamat lesz.
Mint arról a Media1 is beszámolt, a két éve elfogadott melegellenes pedofiltörvényre hivatkozva csak az utóbbi hónapokban kezdtek el intézkedni a hatóságok. A Líra előtt a másik nagy könyvterjesztő vállalatot, a Librit is megbüntették egymillióra forintra. Emiatt egyes boltokban már elkezdtek néhány könyvet befóliázva árusítani.
Nyáry Krisztián szerint a jogszabály „gumi-meghatározásokat” tartalmaz. Egyrészt nem szabad eladni könyvesboltokban kiskorúaknak olyan könyveket, melyek megjelenítik a homoszexualitást, de olyan könyveket sem, amelyek – függetlenül a homoszexualitástól – öncélú szexualitást jelenítenek meg. Hozzátette,
azt sem lehet tudni pontosan, hogy mely könyveket kell befóliázni és melyeket nem, ugyanis a törvény ebben sem egyértelmű.
A bizonytalanságok miatt ezért most a könyves szakma megpróbálja a joggyakorlatból leszűrni, hogy működik a rendszer, mit keresnek az ellenőrök. Ez azért is nagyon furcsa helyzet, mert Nyáry szerint maga állam sem tartja be az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt, hanem mazsolázik belőle: bizonyos könyvekre és boltokra alkalmazza, másokra nem.
„Az elmúlt két évben az állam maga sem tartotta be ezt a törvényt, most viszont elkezdte szelektíven betartatni”
– magyarázta a Líra kreatív igazgatója. Hozzátette, hogy a könyvszakma már két éve is jelezte, hogy lehetnek problémák a szabályok végrehajtásában és azok számonkérésében, kérdéseikre azonban nem kaptak választ. Úgy véli, a törvény valójában nem a gyerekeket védi, hanem egy kampánycélú jogszabály, hogy erről kelljen beszélgetni, közben viszont a magyar könyvszakma létéről van szó.
Csak éjjel adhatják le a tévék a Médiatanács döntése alapján a Budapest Pride beharangozóját
Pert nyert a Meseország mindenkié kiadója a rendőrséggel és a kormányhivatallal szemben
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.