Az RTL és a Színes Város Csoport újabb közös munkája Pécs városában a József Attila utca 40. számú ház tűzfalát színesíti mostantól. A geometriai formákra épülő, vidám színeket felvonultató festmény a város szülötte, Victor Vasarely munkásságára jellemző op-art stílusban készült.
„Az RTL verhetetlen lokális történetekben. Ezúttal kivételesen nem lineáris televízión vagy streamingen keresztül mutatunk be ilyen történeteket, hanem közterületen, egy pécsiekhez kötődő művész munkásságán keresztül. Bő negyedszázaddal ezelőtt egycsatornás kereskedelmi televízióként kezdtük, ma már egy multiplatform médiavállalat vagyunk. A festményen szereplő képernyő-motívumok ezt a növekedést szimbolizálják. Nagyon örülünk a Színes Város Csoporttal való együttműködésnek, és bízunk benne, hogy a pécsieknek is örömet szerzünk ezzel”
– közölte Rényi Balázs marketingstratéga az RTL részéről. Flór Péter, a Színes Város Csoport főtitkára elmondta, hogy szervezetük annak idején Vasarely ihletése nyomán alakult meg, és az Európa több nagyvárosában eddig megfestett 60 ezer négyzetméternél is több falfelülettel, valamint az itthon végzett munkáikkal is a világhírű festőművész szellemi örökségét szeretnék továbbvinni és ápolni.
„Nagy büszkeség számunkra Vasarely szülővárosában dolgozni. Az általa már az ötvenes években megfogalmazott kiáltvány meghatározó számunkra, ennek alapja, hogy a művészetet vigyük ki a galériákból az utcákra. Később az 1983-ban megjelent Színes város című könyve nyomán alakultunk 2009-ben, Magyarország első tűzfalszínesítő szervezeteként, ennek a könyvnek a borítófotóján egy fekete-fehér, excentrikus körökből álló kompozíció látható, ezt az akkori párizsi RTL székház homlokzatát díszítő műalkotást fiával, Yvarallal készítették.”
– fogalmazott Flór Péter. Zag Gábor, Pécs kulturális ügyekért felelős alpolgármestere szerint Vasarely minden pécsi számára különösen fontos, és azért is karolták fel ezt a kezdeményezést. Hozzátette:
„Azt gondolom, hogy ez az alkotás a művészeti értéke mellett színeivel és mondanivalójával is felvidítja a városképet, és ahogy a társasház lakóközössége is támogatta és örömmel fogadta a projektet, úgy minden egyes pécsi lakosnak mosolyt fog csalni az arcára.”
A munkafolyamat 14 napon keresztül zajlott, és a művészek 212 liter festéket vittek fel a 400 négyzetméter nagyságú falra. Az RTL felkérésére készült falfestményt Benkő Katalin grafikus tervezte.

Mint arról a Media1 is beszámolt, májusban a televíziózás történetéről készült falfestmény az RTL felkérésére Budapesten, a Krisztina körúton egy ház tűzfalára. Az RTL és a Színes Város Csoport együttműködése legközelebb Szegeden folytatódik, az ottani munkálatokat augusztusban fogják elkezdeni.
Bejelentette az RTL az új marketing és kommunikációs igazgatóját
Készül A szomszéd tehene, az RTL új saját gyártású napi sorozata a Barátok közt egykori producerétől
Nagy-Britanniában hamarosan már többet költenek streamingre, mint tévére
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.