Az RTL Activity című műsorának szereplői

Hajdú Péter és Szellő István is szerepel az RTL Activity című műsorában – íme az előzetes és a műsor sugárzási időpontja

Már június végétől látható lesz az egykoron a TV2-n, majd a Life TV-n látható tévés társasjáték új, RTL-es változata, amiről most új részleteket árultak el.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Az RTL Magyarország közleményben jelentette be ma, kedden, hogy a már korábban beharangozott Activity első adása június 26-án, 20:10-től kezdődik majd az RTL képernyőjén.

A műsorban, melyet a Showder Klub csapata készít Kovács Kristóf producer vezetésével és ugyanazzal a stábbal, mely a korábban sikerrel futó szériát is gyártotta a 2000-es évek elején, a párok összesen 5 millió forintért küzdenek.

A játékokat az alap Activity ihlette, de változtattak is a szabályokon, felturbózták a játékot.

A műsorban látható lesz Szellő István, az RTL Híradó műsorvezetője hátrakötözött kézzel mutogatva, Hajdú Péter (a TV2 leköszönő elnöki tanácsadója) betömött szájjal, amint körülírni próbál valamit, és Puskás-Dallos Peti is, amint fejjel próbál majd rajzolni.

A stúdióban lemezlovas és bármixer is lesz majd. A nap végén az a pár győz, amelyik a legtöbb pénzt hozta össze. A műsorvezető(k) személyét később hozzák nyilvánosságra.

A vetélkedőben a nézők láthatják majd Ábel Anitát, Havas Henriket, Hajdú Pétert, Nádas Györgyöt, Király Viktort, Szellő Istvánt, Lovász Lacit, Schobert Larát és Norbit, Puskás-Dallos Petit, Kiss Ádámot, Dobos Evelint, Szabó Zsófit, Járai Mátét, Gáspár Lacit, Orosz Györgyöt, Lakatos Márkot, Csonka Bandit, Kamarás Norbit, Schumacher Vandát, Tücsit és Kiszel Tündét is, de jelen lesz még Mardoll, Tihanyi Péter, Józan Laci, Kovácsovics Fruzsina is.

A műsor minden hétköznap este az említett 20:10-es időpontban lesz látható június 26-tól.

Megszakította az állami tévé a közös munkát Miklósa Erikával, amiért az operaénekes látható lesz az RTL új tehetségkutatójának zsűrijében

Új műsort indít Hajdú Péter

Megkérdeztük az RTL-t, mi lesz a kocsmai szurkolásokkal, a net nélküliekkel és a határon túliakkal, miután a BL-meccsek többsége áttelepül az RTL+ streamingplatformra

Készül A szomszéd tehene, az RTL új saját gyártású napi sorozata a Barátok közt egykori producerétől

További hírek érhetők el a Media1-en. Kövessen be bennünket Facebookon, valamint iratkozzon fel Telegram push hírcsatornánkra is!

Borító: Az RTL Activity című műsorának szereplői. Fotó: RTL-sajtószoba

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Legyen jól tájékozott, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások