Mint arról a Media1 is beszámolt, még 2021-ben kiderült, hogy nem készül új évad a Cobra 11 című német, az autópályarendőrség életéről szóló, Magyarországon is sugárzott sorozatból, de már akkor bejelentették, hogy készül egy film lezárásként.
Végül három egész estés alkotás is készült, melyek 2022 őszén kerültek fel a német RTL+ szolgáltatásra, idén januárban pedig az ottani RTL-en is bemutatták azokat. Most pedig a SorozatWiki kiszúrta, hogy az első, 2022-ben készült film május 14-én, most vasárnap este lesz látható lesz a magyar RTL-en. A második, 90 perces Cobra 11 mozi is képernyőre kerül a csatornán, mégpedig május 21-én, jövő héten vasárnap 19 órakor. Az információ megtalálható az RTL Magyarország újságíróknak fenntartott sajtószobájában közzétett műsorújságban is.
A produkció még biztosan folytatódik, ugyanis a három film annyira jó nézettséget hozott, hogy év elején bejelentették, hogy további egész estés alkotások érkeznek majd a Cobra 11-hez. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány filmet rendeltek be.
Az RTL egyik legfontosabb műsorbeszállítójához igazol a TV2 egyik legsikeresebb kreatív szakembere
Bejelentették az X-Faktort felváltó The Voice műsorvezetőjét és a coachokat
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.