Az Oscar-díj

Kiemelten készül az Oscar-gálára a Paramount Network

Bár minden évben erős vitákat szül, hogy mennyire számít a filmipar csúcsának az Oscar-gála, azért kiemelt eseménynek mindenképp illik tekinteni. Így tesz a Paramount Network csatornája is, ahol a magyar idő szerint március 13-án hajnalban 93. alkalommal tartott Oscar-díjátadó gálának szép felvezetést szánnak: több díjazott film és színész is előkerül a filmcsatornán a gálát megelőző napokban.

Március 12-én tulajdonképpen minden az Oscar-díj körül forog, előkerül például A pingvinek vándorlása című dokumentumfilm, Woody Allen Blue Jasmine-ja, a Dirty Dancing, hogy felvezesse a közelmúlt két legnagyobb sikerét: A szólíts a neveden 2018-ban a legjobb adaptált forgatókönyv díját nyerte el. Ezután kapunk még egy Élősködőket is: a dél-koreai alkotás 2020-ban lett a legjobb film, ez volt az első olyan alkalom, hogy nem amerikai jelölt kapta meg az elismerést.

A díjátadót megelőző tematikus Oscar-hét filmjei a következők lesznek:

  • 03.06. (hétfő) – 21:00 Közönséges bűnözők
  • 03.07. (kedd) 23:45 – Whiplash
  • 03.08. (szerda) 23:20 –Whiplash
  • 03.09. (csütörtök) 23:00 – Taxisofőr
  • 03.10. (péntek) 23:15 – Spotlight: Egy nyomozás részletei
  • 03.11. (szombat) 23:15 – A nő
  • 03.12. (vasárnap) 14:50 – Pingvinek vándorlása, 16:50 – Blue Jasmine, 18:50 – Dirty Dancing: Piszkos tánc, 21:00 – Szólíts a neveden, 00:00 – Élősködők

Parlament TV néven új tévécsatorna indult

Új tévécsatornákkal bővült a Magyar Telekom kínálata

Nem cáfolja az ATV, hogy műsorvezetőt vált az ÖT

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalál minket Facebookon is.

Borító: Pexels

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások