Az indiai kormány a szükségállapotra vonatkozó törvényekre hivatkozva megtiltotta a BBC dokumentumfilmjének bemutatását, mely Narendra Modi miniszterelnök szerepét vizsgálja a nyugat-indiai Gudzsarát államban 2002-ben kitört zavargásokban.
A BBC a zavargásokról készített dokumentumfilmet India: The Modi Question („India: A Modi-kérdés”) címmel, melyben bemutatják Modi felemelkedését a Bharatija Dzsanata Párton belül, és útját Gudzsarát állam kormányzói székéig.
A brit közszolgálati televízió olyan feljegyzéseket is bemutatott, amelyek szerint Modi magatartását annak idején nyugati diplomaták és a brit kormány is bírálta, az egyik kormányzati jelentés szerint a zavargások „hordozták az etnikai tisztogatás minden jegyét”.
Hindu-muszlim feszültség
Modi miniszterelnököt sokan azzal vádolják Indiában, hogy állítólag bűnrészes volt a 2002-ben, a nyugat-indiai Gudzsarát államban kirobbant zavargások során elkövetett erőszakos cselekményekben, amelyek azután törtek ki, hogy 59 hindu zarándok meghalt egy felgyújtott vonaton. A tűzvészért az állam muszlim lakosságát okolták. Ezt követően csaknem ezer muszlim halt meg erőszakos cselekményekben az államban, Narendra Modi ekkor Gudzsarát állam kormányzója volt.
A rendőrséget azzal vádolták, hogy tétlenül nézte az erőszakot, Modit pedig azzal, hogy nem tett eleget a muszlim kisebbség védelmében. Narendra Modi tagadta az ellene felhozott vádakat, az indiai legfelsőbb bíróság pedig 2013-ban kimondta, hogy nem volt elegendő bizonyíték a felelősségre vonásához.
A dokumentumfilm betiltását több indiai ellenzéki politikus is elítélte, cenzúrával vádolva a Modi-kormányt.
Mahua Moitra, az ellenzéki Trinamul Kongresszus Párt képviselője Twitter-oldalán tette közzé a film egy részletét, a bejegyzéshez pedig azt írta: „szégyen, hogy a világ legnagyobb demokráciájának császára és udvaroncai ennyire bizonytalanok”.
Gyarmatosító logika
A két epizódból álló dokumentumfilm első részét múlt hét kedden sugározták az Egyesült Királyságban. Indiában megtiltották a bemutatását, de részletei a helyi közösségi médiában már elérhetőek. A rendőrség januárban őrizetbe vett több diákot, akik a tilalom ellenére megnézték a filmet.
A dokumentumfilm heves reakciót váltott ki a Modi-kormány részéről, mely a dokumentumfilmet „lejárató propagandának” minősítette.
„Az elfogultság és az objektivitás hiánya tapasztalható, és őszintén szólva továbbra is egyértelmű a gyarmatosító gondolkodásmód”
– mondta Arindam Bagcsi, az indiai külügyminisztérium szóvivője.
A dokumentumfilmet közös nyilatkozatban ítélte el több mint 300 indiai közéleti személyiség, akik azzal vádolták a BBC-t, hogy brit gyarmati törekvéseket erőltet és „bíróként és esküdtként is szítja a hindu-muszlim feszültséget”.
A BBC közleményében tudatta, hogy a dokumentumfilmet alapos kutatás előzte meg, és a legszigorúbb szerkesztési normáknak megfelelően készítették el.
Adócsalással vádolja India a BBC-t
A témához kapcsolódik, hogy a 24.hu beszámolója szerint pénteken adócsalással vádolta meg a BBC-t az indiai pénzügyminisztérium, amely szerint a brit műsorszolgáltató nem jelentette be az országban befolyt összes jövedelmét. Az indiai hatóságok csütörtök este fejezték be a BBC újdelhi és mumbai irodáiban folytatott házkutatást.
Narendra Modi indiai miniszterelnök bírálói a házkutatás időzítését is megkérdőjelezték, mivel néhány héttel azután folyt a vizsgálat, hogy a BBC az Egyesült Királyságban bemutatta az indiai kormányfőt bíráló dokumentumfilmjét.
Az indiai adóhivatal közleménye szerint a hatóságnak bizonyítékai vannak arra, hogy a konszern külföldi leányvállalatai indiai bevételeik után nem fizettek adót. Számos eltérést és következetlenséget is feltártak, és „kulcsfontosságú bizonyítékokra” tettek szert az alkalmazottak nyilatkozatai, digitális dokumentumok és írásos okmányok révén, amelyeket részletesebben később vizsgálnak meg.
A BBC egyelőre nem kommentálta a bejelentést. A műsorszolgáltató csütörtökön közölte, hogy a jövőben is együttműködik az indiai hatóságokkal, és reméli, hogy az ügyet minél előbb sikerül megoldani.
Mallikardzsún Kharge, az indiai ellenzéki Kongresszus Párt elnöke a Modi-kormányzat sajtószabadság ellen végrehajtott támadásának minősítette a BBC irodáiban tartott házkutatást.
„A házkutatás a jelek szerint megtorlás a BBC ellen, amiért három hete bemutatta a Narendra Modi miniszterelnököt bíráló dokumentumfilmet. Ez olyan időszakban történt, amikor egyre nagyobb nyomás nehezedik a független médiára, és amikor Indiában csökken a pluralizmus a növekvő médiakoncentráció miatt”
– írta a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet csütörtöki közleményében.
Szubrahmanjam Dzsaisankar indiai külügyminiszter elfogultnak nevezte a filmet, amely szerinte is „gyarmatosító logikát tükröz”.
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.