Nemes Anna, az ATV Híradó és az ATV Start műsorvezetője Facebook-oldalán jelentette be, hogy búcsúzik a képernyőtől. Bejegyzéséből az is kiderül, hogy két és fél hónap múlva megszületik a kisfia.
A műsorvezető a Híradó mellett a Spirit FM Adj esélyt című műsorában is szerepelt, korábban pedig a Hazahúzó című turisztikai műsorban is gyakran látható volt, idén januártól pedig az ATV Start egyik műsorvezetője lett.
Arról, hogy gyermeket vár, már idén januárban is beszélt nyilvánosan, akkor azonban még új feladatot is vállalt a csatornánál.
Mostani bejegyzésében felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt kezdett az ATV-nél, és köszönetet mondott a médiavállalatnak, valamint a vezérigazgatónak a lehetőségért.
Azt írta, „piszkosan fiatalon”, 25 évesen válhatott híradós műsorvezetővé, és arról is beszélt, mennyire szerette a Hazahúzó című műsort, illetve mennyi szeretetet kapott a stábtagoktól és a nézőktől.
Hozzátette, hogy a mostani időszak számára egyszerre boldog és olykor szorongató várakozás, és reméli, hogy jó anyává válik.
Azt is közölte, hogy tervei szerint 2027-ben visszatér az ATV Híradóba, de ennek pontos időpontját még nem tudja.
Íme a teljes búcsúzás:
„Nem szeretek búcsúzkodni, és egészen rossz is vagyok benne, attól tartok, főleg, hogy beállt ez a furcsa állapot, ami a már és még közötti, néha kifejezetten szorongató, de nagyon boldog várakozás állapota.
Tíz éve dolgozom az ATV-nél, és az elmúlt tíz évem legfontosabb pillanatait, legyenek azok szakmai vagy magánéleti történések, mindenképpen körbefonja és meghatározza az, hogy az ATV székháza lett a második otthonom.
Közhely, tudom, vállalom, de nem lennék az, aki ma vagyok, ha 2016 januárjában nem kapok esélyt a vezetőségtől, és nem indul el egy őrületes kaland, ami, persze, tele volt botladozással, nevetéssel, hibával, csalódással, örömmel, tanulással, kételyekkel, sikerekkel, mindennel, ami ahhoz kellett, hogy ne ússzam meg egyszerűen a felnőtté válást. Hálás vagyok, hogy így, hogy itt történt.
Németh S. Szilárd vezérigazgatónak nem kevesebbet köszönhetek, mint azt, hogy megváltoztatta az életem azzal, hogy lehetőséget adott, és tíz éve támogat a pályán. Nagyon köszönöm a nézőknek, hogy elfogadtak 25 évesen a híradóban, piszkosul fiatal voltam, amikor elkezdtem, de sosem bántottak emiatt. Köszönöm azt is, hogy sokan családtagként szerettek, és egy-egy Hazahúzó-forgatáson úgy fogadtak, mintha a lányuk, unokájuk lennék, pusztán azért, mert előző este én mondtam a híreket a tévében. Operatőrök, technikusok, vágók, szerkesztők lettek a barátaim az évek során, olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akikkel meg sem kellett szólalnunk, tudtuk, mire gondol a másik.
Két és fél hónap múlva megszületik a kisfiunk, most az a feladatom, hogy vele kezdjek új kalandot, botladozzunk, sírjunk, nevessünk, tanuljunk, és egyelőre nem tudom, miből lesz több, de az biztos, hogy igyekszem majd elég jó anyává válni.
A terveim szerint 2027-ben visszatérek a Híradóba, de hogy pontosan mikor, azt még nem tudom. Hiányozni fog, úgyhogy leírom, mert sokáig nem fogom mondani: Köszönöm a figyelmüket, szép estét, viszontlátásra!”
Botrány az ATV tulajdonosa vezette Hit Gyülekezeténél: felfüggesztették „Bróker” Józsi lelkészt
„Pénzzel rángathatják” – Egri Viktor szerint az ATV és az RTL sem független
Ismét trükközhetett az ATV – újabb eljárást indított a Médiatanács
Újabb elbocsátás az ATV-nél – egy ügyvéd szerint akár munkaügyi per is lehet belőle
Pert nyert a Klubrádió ügyében az Európai Bizottság – EU-jogot sértett a médiaszolgáltató elnémítása
A tehetség útja – Rónai Egon egy állami tulajdonú céggel közösen indított műsort
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Hadházy: Az ATV nem független, Rónai Egon nem jó kompromisszumokat kötött