Kontra György, az M1 Híradó műsorvezetőjeként

Meghalt Kontra György, az M1 Híradó volt műsorvezetője – öngyilkosság történhetett

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint öngyilkosságot követhetett el. A rendőrség is vizsgálódik.

Vonatgázolás következtében elhunyt Kontra György, az M1 Híradó és a Világhíradó volt műsorvezetője, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) munkatársa. Kontra György több mint három évtizede tevékenykedett a médiában: az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa volt. 2011 és 2014 között a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál helyezkedett el, ahol hírszerkesztőként és hírolvasóként dolgozott, majd 2015-ben került az MTVA-hoz.

A Blikk szerint néhány hónapja került át az MCC-hez: a budapesti központban multimédiás csoportvezető volt.

A lap szerint öngyilkosság történhetett, ami mögött szerelmi bánat húzódik meg. A lapnak Kontra György édesanyja így nyilatkozott:

– Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást – mondta el szűkszavúan a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné. – Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban – tette hozzá szomorúan.

A kormányközeli bulvárlap a tragédiával kapcsolatban megkereste a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan az alábbi választ kapták:

„A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Ha öngyilkossági gondolatokkal küzd, hívja a 116-123-as, ingyenesen hívható Lelki Elsősegély vonalat, vagy sürgős vészhelyzet esetén a 112-t!

  Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások