Az Alma Együttes a Facebook-oldalán jelentette be, hogy 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter. A hírt a Blikknek több forrás is megerősítette.
Egy december 30-i előadásra az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” szereposztásában eredetileg Kálloy Molnár Péter is részt vett volna, az ezzel kapcsolatos változást azonban hétfő délután jelentették be. A 6SZÍN-ben bemutatott improvizációs show így Szabó Kimmel Tamás részvételével kerül színre Náray Erika, Parti Nóra, Faragó András Topy és Harsányi Levente mellett.
A színész már két hete betegsége miatt nem tudott fellépni. Az „Ahogy esik, úgy puffan” improvizációs játék szervezői november 13-i Facebook-posztjukban számoltak be róla: „Kálloy Molnár Péter sajnos betegség miatt lemondta a ma esti fellépését. Őt Szabó Viktor, a Komáromi Jókai Színház művésze helyettesíti az Ahogy esik, úgy puffanban.”
Kálloy Molnár Péter az elmúlt években is több tévésorozatban szerepelt. Emlékezetes alakítást nyújtott az Üvegtigrisben és látható volt az RTL-en a Mellékhatásban is, láthattuk a TV2-n az Oltári történetekben, majd a Pepében és a Tündérkertben is. 2024-ben ez utóbbi szériában nyújtott alakításáért a Televíziós Újságírók Díja Gálán a legjobb férfi mellékszereplő díját vehette át.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
