Az MIT Sloan Management Review a világ egyik legelismertebb egyetemének tudományos színvonalát ötvözi az aktuális üzleti trendekkel, és egyedülálló platformként kapcsolja össze a tudomány, a technológia és az üzlet világát. A magyar kiadás célja, hogy a közép-európai régió kiemelkedő üzleti gondolkodóinak és befolyásos szakembereinek adjon teret, megszólítva a világra nyitott vezetőket, akiket foglalkoztat, miként lehet szervezeti sikert elérni a technológiavezérelt világban – olvasható a Forbes magyarországi alapítóinak a Media1-nek eljuttatott csütörtöki közleményében.

Mint írják, az iLead Institute keretében induló Be Future Ready egy tíz hónapos, gyakorlatorientált vezetőképzés, amely a hagyományos MBA-k alternatívája. A program MIT esettanulmányokra és elismert üzletemberek tapasztalataira épül, és külön hangsúlyt helyez a stratégiaalkotásra, a mesterséges intelligenciára, a szervezeti kultúrára és árazásra. A résztvevők aktív munkavégzés mellett vehetnek részt a képzésben, és egy erős alumni közösség részévé válhatnak. Az oktatói gárdát kiemelkedő üzleti vezetők alkotják, a vendégelőadók pedig széles körben ismert és elismert, nagy presztízzsel bíró üzleti gondolkodók lesznek.
Személyi háttér
● Gauder Milán, start-up befektető, Forbes Év Filantrópja díj nyertese 2024-ban, nemzetközi fintech es payment szakember, korábban a MasterCard globális executive alelnöke, az MIT Sloan Management Review Hungary főszerkesztője
● Lencsés Gergő, a GE globális gázturbina-üzletágának volt operációs vezetője, az iLead Institute Faculty Headje, a program szakmai és oktatási tartalmának vezetője
● Balla Zsolt, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) volt regionális kommunikációs munkatársa, az MIT SMR Hungary vezető szerkesztője
● Kurbucz Márk, pedig az MIT SMR Hungary projektmenedzsere, illetve az iLead Institute értékesítési menedzsere
Nemzetközi előzmények
A Be Future Ready program a lengyelországi ICAN Institute több mint két évtizedes tapasztalatára épül, amely mára az ország egyik legelismertebb executive akadémiája. A program és az MIT SMR kiadás sikeresen fut a cseh és szlovák piacon is, ahol jelentős szakmai és üzleti elismertséget szerzett.
Tulajdonosi háttér
Az MIT SMR Hungary és az iLead Institute tulajdonosi körébe tartozik:
● Erik Conrad és Peter Barecz, a Forbes Csehország, Szlovákia és Magyarország, valamint a Business Fest társtulajdonosai,
● Tomasz Wiatrak, az URC Systems ügyvezetője, a Silon tanácsadó testületének tagja, korábban az Orlen Unipetrol elnök-vezérigazgatója.
Ördög Nóra a JOY első digitális címlapján a mellrákellenes hónapban
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.