A Direkt36 bemutatja A Dinasztia című filmjét a tényfeltáró műhely 10. születésnapján

Rangos nemzetközi díjat kapott az Orbán-család gazdagodásáról szóló filmért a Direkt36

Free Media Awards díjat kapott a Direkt36 tényfeltáró műhely. A zsűri külön kiemelte az Orbán-család gazdagodásáról szóló, A dinasztia című nagy sikerű dokumentumfilmjüket.

Facebookon jelentette be ma, kedden a Direkt36, hogy nemzetközi újságírói díjat kapott:

„Idén mások mellett mi lettünk a díjazottjai a Free Media Awards nevű elismerésnek, amelyet két alapítvány, a norvég Fritt Ord Foundation és a német Zeit Stiftung Bucerius ítél oda olyan újságíróknak, akik nehéz körülmények között is kimagasló munkát végeznek. A díjról kiadott közleményben külön kiemelték az Orbán család gazdagodásáról szóló dokumentumfilmünk, A dinasztia sikerét. »A dokumentumfilm komoly nyilvános vitákat váltott ki Magyarországon« – írták, hozzátéve, hogy a Direkt36 több más nagy hatású tényfeltáró projektet tudhat maga mögött, többek között kémfegyveres megfigyelésekről, orosz hacker műveletekről és a kórházi fertőzések terjedéséről” – írják.

A Direkt36 mellett a díjat megkapja még idén az ukrán Gwara Media szerkesztősége, Mzia Amaglobeli grúz újságíró, Alexandra Astakhova orosz fotós újságíró, a belarusz Belarusian Investigative Center és Nargiz Absalamova azerbajdzsáni újságíró is – derül ki a tényfeltáró műhely bejegyzéséből.

A Free Media Awards elismerést tavaly egyénileg is megkapta Panyi Szabolcs, a lap egyik munkatársa – erről itt található a Media1 beszámolója.

„A díj nemcsak a mi csapatunknak szól, hanem a támogatói közösségünknek is. Nélkülük nem tudnánk végezni ezt a munkát, és ezért nagyon hálásak vagyunk a segítségükért!” – tette hozzá a Direkt36.

A Free Media Awards 2025 díjazottjairól szóló közlemény ide kattintva érhető el.

A Direkt36 februárban mutatta be az Orbán-család gazdagodásáról szóló, A dinasztia (The Dynasty) – így született az Orbán család gazdasági birodalma című dokumentumfilmet. Ezt azóta már 3,8 milliószor nyitották meg a YouTube-on. A filmet hevesen támadta Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója – a lap visszautasította a vádakat.

A dinasztia című film idén márciusban a MÚOSZ egyik díját is elnyerte, amiről itt írtunk.

Ma a Direkt36-ot támadja a Fidesz – a lap visszautasítja a vádakat

A Dinasztia alkotói, az ATV-s Szöllősi Györgyi és mások is díjat kaptak – Aranytoll és Magyar Sajtódíj március 15. alkalmából

Az RTL és az Orbán-kormány botrányához hasonló robbant ki a szomszédos Szerbiában is

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: A Direkt36 bemutatja A Dinasztia című filmjét a tényfeltáró műhely 10. születésnapján

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások