Az RTL Magyarország lapunknak eljuttatott közleményében egy, az NRC Piackutatótól megrendelt kutatására hivatkozik. A kutatás a 18-59 éves futballkedvelők körében készült, és ebben a válaszadók 60%-a elfogadó, semleges álláspontot képvisel vagy örömmel fogadta az RTL újítását: 14%-a örül annak, hogy 2024 őszétől az RTL+ streamingplatformon érthetőek el az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzései, 46% semlegesnek vagy elfogadónak nyilatkozott ebben a kérdésben.
A kutatás az RTL közleménye szerint rávilágított arra is, hogy azok a nézők, akiknek volt lehetőségük összehasonlítani az idei streaming és a korábbi lineáris közvetítéseket, az RTL nyújtotta képminőséget és a szabadabb meccsválasztást nevezték meg a legnagyobb előnyöknek. A korábbi közvetítésekkel a szurkolók egyik legfőbb problémája az volt, hogy nem tudták kiválasztani, melyik mérkőzést szeretnék nézni, hiszen a szurkolók a jelenlegi szezonban 192 mérkőzést érhetnek el, míg korábban a jelenlegihez képest elhanyagolható számú mérkőzés volt.
Az RTL hivatkozik az Inspira Research által 2024 tavaszán a 18-69 éves korosztályban végzett 3.000 fős online kutatására is, amiből már látni lehetett, hogy a magyarok rendkívül megosztottak a sportműsorok finanszírozását illetően: 35% teljesen vagy inkább egyetértett azzal, hogy „a drága sportközvetítések jogdíját nem közpénzből kellene finanszírozni”, 28% nem értett ezzel egyet, míg 37% köztes választ adott erre a kérdésre. Az NRC által 2024 decemberében a 18-59 éves focikedvelő célcsoporton már a válaszadók 44%-a nem tartotta helyesnek, hogy a sportközvetítések díját közpénzből finanszírozzák.
A Nielsen adatai szerint a streaming szolgáltatások népszerűsége folyamatosan növekszik, a jelenleg a teljes népesség 57%-a rendelkezik streaming hozzáféréssel, azaz a streaming nem egy szűk fogyasztói csoport kiváltsága, és már nem csak a technológiai újítások iránt általában nyitott fiatalabb generáció körében, hanem az idősebb korosztály is egyre nagyobb arányban használja. A GKiD 2024 decemberi kutatása alapján 2023 augusztusa óta leginkább a sport és a televíziós műsorok iránti érdeklődés nőtt a streaming-felhasználók körében. Ez azt is jelenti, hogy az a nemzetközi trend, miszerint sportközvetítések steamingplatformokon érhetőek el, nem újkeletű és a piac egyre inkább nyitott az előfizetéses modell irányába, amely lehetővé teszi a nézők számára, hogy valóban azt a tartalmat kapják, amit szeretnének, a lehető legjobb minőségben. Ezt nyújtja számukra az RTL+ Premium a magyar piacon.
*A magyarok kifejezésen a médiavállalat az RTL+ Premiumon UEFA Bajnokok Ligáját nézőket érti
A médiahatóság kutatása szerint a magyarok nem kérnek az online sportközvetítésekből
Az NMHH által ma publikált, a Trendkutató Kft. által készített kutatási adatokról itt írtunk. A médiahatóság közleményében arról írt, hogy a megkérdezettek csupán 17 százaléka tartja elfogadhatónak, hogy az UEFA Bajnokok Ligája legfontosabb mérkőzéseit idén kizárólag online, az RTL előfizetéses streaming szolgáltatásán lehet megtekinteni.
Az RTL-t sajnos egyelőre hiába kérdeztük, továbbra sem árult el arról adatot, hogy az RTL+ Prémium streaming-platformjának hány előfizetője van, pedig küldtünk erre vonatkozóan ismételten kérdést. Ezzel az adattal sok mindent tisztázhatna a vállalat. Ha szépen növekedett az ügyfélszám, bizonyára szívesen kitenné az ablakba a vállalat az ügyfélszámot.
Médiahatóság: A magyarok nem kérnek az online sportközvetítésekből
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.