Hámori Barbara tévéproducer, Az én kék zónám podcastere

Az Én Kék Zónám – Új terepen Hámori Barbara tévéproducer

Hámori Barbara, több népszerű RTL-es tévésorozat producere és showrunnere új dologba vágta a fejszéjét: podcastot indított Az Én Kék Zónám címmel. Rövid idő után már látszik, hogy a siker sem marad el.

Hámori Barbara, a Scripted Productions televíziós műsorgyártó cég vezetője –  akinek a nevéhez olyan műsorok kötődnek mint a Drága örökösök, a Keresztanyu, a 200 első randi vagy például a Pokoli rokonok – alig egy hónapja indította el Az Én Kék Zónám című podcastját, és az máris elérte a 200 ezres megtekintést.

A producer és újdonsült podcaster azt mondja, számára az új formátum és feladat nem csak szakmai fordulat és kihívás, hanem egyben személyes kísérlet is, amellyel arra kíváncsi, hogy a hosszú és egészséges élet kutatása és az erről szóló beszélgetések képesek-e megfogni a szélesebb célközönséget. Az eddigi eredmények szerint nagyon is: az első epizódok eddig egyenként 40-85 ezer megtekintést generáltak és számos aktivitást váltottak ki.

„A podcast indulása óta rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. A közönség egyenlő arányban oszlik meg férfiak és nők között, és a nézőink nagyrészt YouTube-ajánlásokból érkeznek, ami azt bizonyítja, hogy a műsorunk valóban releváns és érdekes a szélesebb közönség számára”

– mondta el Hámori Barbara.

Az én kék zónám
Az én kék zónám

A hosszú élethez vezető út

Az új podcast a longevity, vagyis a hosszú, minőségi élet titkait kutatja, olyan témák mentén mint a helyes táplálkozás, a mozgás, az alvás, a szociális kapcsolatok és a stresszmenedzsment. A műsor a nevét azokról az egyedülálló helyekről kapta, ahol a legmagasabb számban élnek 100 év felettiek, ezek a világ úgynevezett kék zónái, amikről számos kutatás látott már napvilágot. Az epizódokban szakértők osztják meg tapasztalataikat – tudományos alapokra helyezve a hosszú élet kérdéseit. Emellett Hámori Barbara személyes motivációja teszi egyedivé a podcastet.

„Jelenleg 52 éves vagyok, 3 gyereket szültem, voltam sikeres és sikertelen, fent és lent, egy örökké és folyton újrakezdő. Kérdésekre keresek válaszokat és végletekig maximalista vagyok. Tudni akarom, élhetünk-e tényleg 120 évig? És ha igen, megéri-e ezért küzdenünk? Vagy ami ennél még fontosabb: meddig élhetünk jól és egészségben?” – kérdezte.

Hozzátette, amikor valaki ránéz, azt mondja: könnyű neki, sikeres, megvan mindene.

„Arról szeretnék mesélni, hogy nekem is rengeteg elakadt, szorongással teli és álmatlan év kellett ahhoz, hogy elinduljak végre egy úton, ahol a fizikai, mentális, lelki újra megszületésemet megélhettem. Azt szeretném elmesélni, és a beszélgetőtársaimmal elmeséltetni, hogy a longevity, vagyis a hosszú boldog élet, az én kék zónám megtalálása a saját belső akaratunkon és szándékunkon múlik csak” – teszi hozzá Hámori Barbara, aki igazán otthon érzi magát ebben az új szerepben.

Az Én Kék Zónám minden héten új epizóddal jelentkezik a YouTube-on és a Spotify-on, hogy a hallgatók és nézők első kézből ismerhessék meg a longevity világának legújabb trendjeit és szakértői tanácsait.

Hámori Barbara néhány éve a Media1 podcast vendége volt  – vele készült beszélgetésünk itt érhető el.

Media1 Podcast: vendégünk volt Hámori Barbara, a Drága örökösök, a Keresztanyu, a Hotel Margaret és a Séf meg a többiek showrunnere

Gundel Takács Gáborral érkezik az RTL új vetélkedője, az 5 Arany Gyűrű – videó

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Hámori Barbara tévéproducer, Az én kék zónám podcastere

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások