A Gulyáságyú Média szerint a Scruton kávézó váltotta a Café Frei kávézót a budapesti Alle Bevásárlóközpontban a Libri könyvesboltjában, de hasonló váltás zajlik a Libri egy másik egységében is.
A lap emlékeztet rá: a Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke alá tartozó Batthyány Lajos Alapítvány a Szabad Európa tavaly őszi összesítése szerint 2 milliárd 96 millió forintnyi közpénz-támogatást biztosított a Scruton-kávézólánc működtetésére. Az adófizetői pénzeső ellenére a kávézókat működtető vállalkozás az utolsó elérhető évben, 2023-ban több mint 100 milliós veszteséget termelt, tette hozzá a lap.
A cég egyik részvényese Pesti Ivett, aki a fideszes Kocsis Máté polgármesterkedése idején a budapesti Józsefváros önkormányzatának vagyonkezelő cégét vezette, másikuk pedig Fejérdy Zsófia, akit a Szabad Európa fent idézett írása „egy jó kormányzati kapcsolatokkal bíró reklámcég” tulajdonosaként írt le.
A névadó, Roger Scruton brit konzervatív filozófus egyébként – mint a konzervatívok általában – kifejezetten ellene volt az állami beavatkozásnak és a haveri kapitalizmusnak.
Fideszes beszélgetések a kávézóban
A Gulyáságyú Média azt is írja, hogy a kávézók gyakran szerveznek olyan beszélgetéseket, melyeken kormánypárti politikusok, illetve a Fidesz holdudvarának tagjai vitatják meg a világ állását. Legutóbb például Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárt látták vendégül.
A Libri könyvesbolthálózat többségi tulajdonjogát tavaly szerezte meg a NER-es káderutánpótlás-nevelde, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC), ahol a kuratórium elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, akinek a fennhatósága alá kerülhet hamarosan sajtóinformációk szerint a Mandiner című kormánypárti lap is. Orbán volt az a politikus, aki nemrég azt mondta, Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben. Később, miután kijelentése miatt többen hazaárulónak nevezték, a politikus magyarázkodni kényszerült.
Az MCC-nek volt miből végrehajtania az akvizíciót, hiszen 2020-ban közel 500 milliárdnyi állami vagyont kapott ingyen, ajándékba: ingatlanokat, több százmilliárdos Mol- és Richter-részvényekből álló portfóliót (ezek után évente osztalék is jár), de költségvetési átcsoportosítással közvetlen állami forrásokat is (volt, hogy a COVID-miatt felállított gazdaságvédelmi alapból).
Másképp emlékszik a Libri és máshogy a Café Frei
Langár Tamás, a Libri kávézóit eddig üzemeltető Cafe Frei egyik tulajdonosa a Gulyáságyú Média kérdéseire válaszolva azt írta, a Libri jelezte feléjük, hogy a fővárosi Allee és a Mammut üzletközpontokban lévő könyvesboltok vonatkozásában „más koncepcióban gondolkodnak”, a többi (az Allee-n és a Mammuton kívüli) Libri-üzletben meglévő kávézójukat azonban egyelőre nem kell bezárniuk, meghosszabbították velük a bérleti szerződést.
Langár azt is hozzátette, hogy a Libri döntésének hátterét nem ismerik, ugyanakkor politikai motivációról nincs tudomásuk.
A Libri ugyanakkor kicsit másképp emlékszik a történtekre. A NER-közelbe került könyvesboltlánc pr-osa azt írta a Gulyáságyú Médiának, hogy a Cafe Frei az Allee és a Mammut üzletházakban nagyobb, önálló teret keresett, így a szerződéseik lejártával az új koncepció mentén „továbbléptek” és „az így megüresedett gasztronómiai tereket újítja meg” a Scruton. Arra a felvetésre, hogy miért éppen a Scrutont választották a Frei helyett és hogy volt-e politikai motiváció a döntésükben, nem reagált a Libri.
A Scruton kávózókat üzemeltető részvénytársaságot is megkereste lap, ahonnan azt közölték, hogy „a Scruton Közösségi Terek koncepcióját” kívánják két könyvesboltban megvalósítani – az Allee-ban lévő egységük már megnyitott, a Mammut bevásárlóközpontban megvalósuló egységük pedig még az idei évben meg fog nyílni.
Ez utóbbi birtokbavételét a Gulyáságyú Média fotójának tanúsága szerint októberre ígérték vendégeiknek, ám november 5-én, tegnap még csak az átépítés zajlott, és a lap úgy tudja, hogy talán év végére történhet meg a nyitás.
Az Index vezérigazgatóját kérték fel a kormányközeli Libri elnökének
Féltette a függetlenségét, kivált a Libri Csoportból a Kalligram Kiadó
Többségi tulajdonossá válik a Fidesz-közeli elitképző a Libriben
Az RTL tulajdonosának Falcon EX2000 magánrepülője egy hete titokban Budapestre érkezett
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Rogán kabinetfőnöke e-mailben instruálta az RTL vezetését (RTL Leaks, 4. rész)
Borító: A Libri és a Scruton