Ez derült ki a hvg.hu szerint Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amelyet Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére küldött.
Polt Péter azt mondta, amíg a rendőrség nem hallgat ki senkit, addig az ügyészségnek csupán felügyeleti jogköre van. „A felderítési szakaszban folytatott nyomozás ura tehát nem az ügyészség, hanem a nyomozó hatóság” – fogalmazott a legfőbb ügyész.
A nyomozást, mint azt megírtuk, még április elején rendelte el az ügyészség, miután a Szabad Európa arról írt, hogy Balásy cégei a piaci ár többszöröséért dolgoztak a kormánynak. A lap cikke szerint a New Land Media és a Lounge Design Kft. néhány ajánlatában a piaci ár többszörösét jelölték meg, azonban leginkább az óraszámokkal és a darabszámokkal trükköznek –Balásyék ezt tagadják és pert helyeztek kilátásba a témáról cikkező médiumokkal szemben.
A kormányzati megbízásokkal kitömött cégek egyébként olyan jól futnak, hogy 2023-ban Balásy három fő cégéből összesen 21,6 milliárd forintot vett ki osztalékként.
Balásy Gyula az egyik legbefolyásosabb médiavezető, de a Marketing&Media című lap szerkesztőségét rá tudta venni tavaly, hogy tördeljék újra az újságot a nyomdába adás előtt, és vegyék ki a befolyáslistából, amelyben éveken át kiemelt helyen szerepeltették. A lap az idei befolyáslistába sem tette be a Rogán Antal közeli üzletembert.
Hírünk megjelenése után megkereste lapunkat a Lounge Group, mely hangsúlyozni kívánta, hogy a büntetőeljárás nem a Lounge vagy annak bármely más cége ellen folyik. Hangsúlyozzák, hogy „a Lounge Group valamennyi tevékenysége során a vonatkozó jogszabályokat betartva jár el, így amennyiben közbeszerzési szabályozás alá esik egy-egy projekt, annak lebonyolítását a hatályos jogszabályok és az előírt közbeszerzési eljárások maradéktalan betartásával biztosítjuk.”
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Beperelte a New Land Media-ügyben az Integritás Hatóság a Közbeszerzési Döntőbizottságot